Ilyen rossz évkezdés emberemlékezet óta nem volt. Kösz, rezsicsökkentés, kösz, államadósság.
Ha már Orbán Viktor lett a Bokros Lajos-szakítószilárdságú számvizsgáló az EU-ban, érdemes megnézni, mennyire stabil és kiszámítható az a költségvetés, amiért kormányfőként ő felel. Egyszeri tételek, menet közbeni módosítás – mindent megcsinált, amit most kifogásol.
A 2023-as költségvetés is módosítani kell. Varga Mihály szerint nehéz lesz növekedést tervezni.
A negyedik hónap végére az éves hiányterv 83 százaléka jött már össze.
539,7 milliárd forint.
A járványhoz kapcsolódó eszközbeszerzések 450 milliárdba kerültek.
Trump tehát nem tudja betartani az egyik legfőbb ígéretét.
Tücsöknek látják Brüsszelből a magyar kormányt, holott szerintük hangyának kéne lennie. Most, a bőség idején költekezik, eladósodik, és ebből az EU-s intézmények szerint baj lesz, ha a szűk esztendők jönnek majd. Spórolásra szólították fel a kormányt, amire Budapesten csak annyit reagáltak, hogy "nem".
De az NGM szerint ez nem baj.