diplomácia

Trump arra kérte a japán miniszterelnököt, hogy ne súlyosbítsa a Kínával fennálló konfliktust

Japán források szerint az USA elnöke jelezte Takaicsinak, hogy nem szeretne további eszkalációt, ugyanakkor semmilyen konkrét lépést nem kért tőle, még a Tajvannal kapcsolatos kijelentése visszavonását sem.

Benics Márk
külföld

Nem adott engedélyt Szijjártó Péter gépének a bosznia-hercegovinai hadügyminiszter, hogy leszálljon Banja Luka repterén

A miniszter szerint Orbán és Szijjártó túl sokat lóg a bosznia-hercegovinai egységet fenyegető Milorad Dodikkal, és a magyar fél nem indokolta meg, hogy miért katonai géppel érkezik.

Bódog Bálint
POLITIKA

Hszi: Kína Tajvannal kapcsolatos álláspontja változatlan

A kínai vezető Donald Trumppal beszélt telefonon, az amerikai elnök azt mondta, érti, mennyire fontos Pekingnek a tajvani kérdés.

Benics Márk
külföld

Szusiháború a Távol-Keleten – kemény gazdasági csatákba torkollhat a kínai–japán konfliktus

A japán miniszterelnök Tajvanról szóló megjegyezése miatt Peking kész leállítani a tengeri élelmiszerek importját, és felszólította állampolgárait, hogy kerüljék Japánt. Kína hiába követeli, a japán miniszterelnök nem hajlandó visszavonni a szavait.

Benics Márk
külföld

További durvul a konfliktus, Japán biztonsági kockázatokra figyelmezteti a Kínában tartózkodó állampolgárait

A feszültség azért robbant ki, mert Takaicsi Szanae japán miniszterelnök kijelentette: egy Tajvan elleni kínai támadás akár japán katonai választ is kiválthat.

Benics Márk
külföld

Magyar uniós diplomatákat is támadtak kínai hekkerek

Az UNC6384 hekkercsoport látszólag az Európai Bizottság nevében küldött e-maileket, és a folyamat végére távoli hozzáférést szerzett a diplomaták gépeihez.

Benics Márk
TECH

Csehország nem fogja beengedni a területére az orosz diplomata-útlevéllel rendelkezőket

Közben a csehek Oroszországban is bezárták az összes vízumközpontot.

Herczeg Márk
külföld

A Kreml szerint teljesen érthető, hogy Trump emocionálisan viszonyul a háborúhoz

Hiszen nagyon szeretné, hogy legyen vége.

Bódog Bálint
külföld

A lengyel külügyminiszter meghívta Lengyelországba a Magyarországról kitiltott „bátor magyart”, Robert Brovdit

Szijjártó Péter az egész schengeni övezetből ki akarta tiltani a Barátság kőolajvezeték elleni támadásért felelős drónparancsnokot.

Bódog Bálint
POLITIKA

Zelenszkij lecserélte Ukrajna Egyesült Államokba akkreditált nagykövetét

Donald Trump kormánya régóta követelte, hogy Zelenszkij nevezzen ki új nagykövetet, az ukrán elnök most eleget tett az amerikai kérésnek.

Keller-Alánt Ákos
diplomácia

Lengyel külügyminiszter Szijjártónak: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, mint amennyire ti velünk

Váratlan szópárbajba keveredett a magyar külügyminiszter.

Bódog Bálint
POLITIKA

Szijjártó csúcsdiplomatát csinált egy kiugrott katolikus papból, akinek nincs érdemi diplomáciai tapasztalata

Németh Norbert a londoni nagykövetség elsőbeosztottja, azaz helyettes vezetője lett.

Herczeg Márk
POLITIKA

Diktátor, antiszemita, kommunista? Esetleg elfogatóparancsot adtak ki ellene? Várjuk a Karmelitában!

Orbán Viktor az elmúlt két évben több mint 60 politikust látott vendégül a Karmelitában. Közöttük elsöprő többségben voltak a miniszterelnök szélsőjobboldali, autokrata, diktátor szövetségesei. Azért pár Orbánnal szemben kritikus politikus is megfordult nála.

Molnár Kristóf
politika

Észak-Koreában bukkant fel Szijjártó Péter barátja

Abba a városba ment, ahová év eleji hírek szerint titokban orosz katonák százait küldték lábadozni.

Haász János
külföld

Dániában lett diplomata a volt jobbikos Bencsik János, akinek Kanada még vízumot sem akart adni

A magyar külügy 2023-ban Kanadába küldte volna főkonzulnak Bencsiket, de az országba se engedték be.

Keller-Alánt Ákos
belföld