Barátok és szövetségesek, írta a miniszterelnök a Bolsonarókról.
Információink szerint Orbán Viktor mellett öt ember vesz részt a magyar delegációból a Trumppal folytatott munkaebéden. A minisztereket és cégvezetőket egyebek mellett a Four Seasonsben, Sofitelben, Waldorf Astoriában szállásolják el.
Bár a dinasztiákat egy olyan korban találták fel, amikor a hatalom még vér szerint öröklődött, a leszármazottak hatalomhoz juttatását a demokráciák sem tudták teljesen felszámolni. A 21. századi autoriter fordulat pedig Izraeltől Brazílián át Amerikáig feltámasztotta a királyi családokat.
„Soha nem gondoltam arra, hogy elhagyjam Brazíliát, vagy menedéket kérjek egy nagykövetségen” – mondta Bolsonaro, aki tavaly titokban töltött el két napot a magyar nagykövetségen.
Majdnem ugyanazon a napon és nagyon hasonló módszerekkel ostromolta meg a szélsőjobboldali tömeg a demokrácia intézményeit Brazíliában, mint két éve az USA-ban.
Aztán elküldte a brazil elnök fiának nagyrabecsülése jeléül.
Apja fia.
Brazília hivatalosan is felkérte az Egyesült Államokat, hogy fogadják el a szélsőjobboldali elnök fiának jelölését.
Brazília elnöke nem is érti, hol van itt a baj.
Bolsonaro fia azt mondja, elfogadja a posztot.