elfogás

Alacsony, NER-dzsekis férfit állítottak elő a rendőrök Bagaméron

Két társával együtt vietnami állampolgárnak vallotta magát.

Király András
bűnügy

2 órán belül elfogták a kajárpéci emberölés gyanúsítottját

Ki is hallgatták a 29 éves győri férfit.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy ukrán férfi késsel kergetett egy nőt egy mosonmagyaróvári munkásszállón

Rátörte az ajtót, bántalmazta, majd üldözni kezdte.

Herczeg Márk
bűnügy

11 kocsit tört fel a kaposvári rendőrséggel szemben

Az egyik tulajdonos el is fogta a 17 éves fiút.

Herczeg Márk
bűnügy

Elfogták a férfit, aki videón ijesztgetett budapesti általános iskolásokat késes gyilkossággal

A 23 éves, téglási férfi elismerte bűnösségét.

Boros Juli
bűnügy

A sógora azt állította, meghalt autóbalesetben, ehhez képest Bulgáriában fogták el

A 43 éves férfi a gyanú szerint fiktív számlákkal 101 millió forintos költségvetési csalást követett el.

Herczeg Márk
bűnügy

Őrizetben a 19 éves, aki erőszakoskodott egy 12 éves lánnyal

A VIII. kerületben húzta be egy kapualjba a gyereket.

Herczeg Márk
bűnügy

Nyolc év után Azerbajdzsánban fogták el a férfit, aki 2010-ben 15 kiló heroint hozott be az országba Gyulánál

A két társát már 2010-ben elfogták, őt csak idén találták meg.

Herczeg Márk
bűnügy

Elfogták a férfit, aki megkéselt egy eladónőt Nyíregyházán

A gyanúsított egy 42 éves mátészalkai férfi.

Herczeg Márk
bűnügy

Elfogták a csipkereki férfit, aki megkéselte a feleségét

A rendőrök a Vas megyei falu határában, egy erdős területen fogták el az 54 éves férfit.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy háborús bűnös szerb férfit találtak egy buszon Röszkén

Az Interpol körözte.

Herczeg Márk
bűnügy

Elkapták a pénzszállítót, aki 73 millióval lépett le

Ó. Tibor már három hete bujkált. A pénz többségét is megtalálták nála.

Boros Juli
bűnügy

Olasz dílert fogtak a Szigeten

Fehér por és eksztázis tabletta volt nála.

Herczeg Márk
bűnügy

Négy nap bujkálás után elfogták Dr. Bumbumot, a gyikossággal gyanúsított brazil sztársebészt

Azután szökött el, hogy egy páciense belehalt a fenéknagyobbító kezelésbe.

Albert Ákos
külföld

Elfogták a zagyvarékasi gyilkosság gyanúsítottját

Egy 29 éves férfi ölhette meg az idős nőt, akit hétfőn holtan találtak az otthonában.

Herczeg Márk
bűnügy