ellátórendszer

Az egészségügyi államtitkár szerint abszolút orvoshiány nincs, de „a szakdolgozóknál kétségkívül rosszabbul állunk”

Jól áll az egészségügy Takács Péter szerint, de "hordozunk magunkkal egy szocialista ellátórendszert, amihez hozzá kell nyúlni."

Botos Tamás
Egészségügy

Már az Országos Kórházi Főigazgatóság is úgy látja, hogy nincs elég orvos a jelenlegi egészségügyi struktúrához

Szondi Zita főigazgató-helyettes egy egészségügyi konferencián beszélt erről.

Lovas Gergő
belföld

10-15 éven belül akkorát ugrik a demenciával élők száma, amire nincs felkészülve a magyar ellátórendszer

Magyarországon már most sok az idős és egyre többen lesznek, ennek ellenére az őket nagy számban érintő demencia elhanyagolt terület az egészségügyben. Nemzeti stratégia továbbra sincs, a civil és szakmai szervezetek alig tudnak egymásról, így nehéz áttörést elérni a korai felismerésben és a gondozásban is.

Kiss Imola
társadalom

„Remélem, a gyerekem előbb hal meg, mint én”

A lengyel abortusztörvény elleni tüntetések egyik alapja, hogy az állam nem ad elegendő támogatást és segítséget, miután a fogyatékossággal élő gyerek a világra jön. Magyarországon is nagyon hasonló a helyzet.

Fődi Kitti
ÉLET

Ideje felkészülni a 74 éves nyugdíjkorhatárra

Nincs olyan európai ország, ahol az állam jobban rátette volna a kezét a nyugdíjakra, mint Magyarország, és ezzel néhány évtized múlva mindenki rosszul járhat. A rendszer 2035 után fenntarthatatlan, muszáj kezdeni vele valamit.

Albert Ákos
társadalom

Hiába alakították át a csecsemők fejlesztésének rendszerét, ha az ellátásra még mindig több hónapot kell várni

Pedig így is több hónapot csúszott a reform.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

A szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint ma azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni

Egyébként az EU már megint gusztustalanul támadja a magyarokat: 1,7 milliárdot ad hajléktalanokat segítő programra.

Herczeg Márk
POLITIKA