Hogy jelöljenek ki különleges megbízottat, aki az oroszok által elkövetett emberi jogi sértéseket vizsgálja.
Újra találkozhatott régi barátjával.
Gustavo Petro a drogok elleni háború befejezését követelte Latin-Amerika nevében.
Előre felvett videón beszélt a New York-i ENSZ Közgyűlés előtt.
Az amerikai elnök az ENSZ közgyűlésén azt mondta, egy ország áll csak annak az útjában, hogy lezárják ezt a véres és szükségtelen háborút, ez pedig Oroszország.
A magyar külügyminiszter szerint ki kellene használni az ENSZ közgyűlését, hogy a világpolitikai erős szereplői beszéljenek egymással és legyen béke. Közvetítőnek Törökországot ajánlja.
Nem világos, hogy a nemzetközi közösség hogyan tervezi Moszkvát felelősségre vonni a háborús bűnökért.
Az ENSZ vizsgáló bizottságának több millió tételnyit információt szolgáltatott ki a Facebook.
A világjárvány, a válság, a háborúk, a migráció együttesen növelik a globális szegénységet, ami miatt egyre többen válnak kényszermunka áldozatává.
A NAÜ vezetője szerint azonnal be kell fejezni az erőmű környékének ágyúzását.
Bántalmazzák a fogvatartottakat.
A visszaesés fő oka a járvány, az orosz-ukrán háború és az éghajlatváltozás.
Az ukrán elnök támogatja a javaslatot, Oroszország ENSZ-nagykövetének még nem volt ideje elolvasni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentését.
2050-re nagyjából kiegyenlítődik a nemek aránya, utána pedig többségbe kerülnek a nők.
Még élnek. Lavrov elfogulatlan jelentést vár.