Az állami hírügynökség fotósorozatot is készített a Levél Brüsszelbe című sajtótájékoztatón.
Toroczkai László egy rakás szélsőjobbos szervezettel közösen demonstrált a Turul-szobornál, amely Kovács Gergely megválasztásával újra az emlékezetpolitikai viták középpontjába került. A pártelnök Dante pokla alapján elemezte a magyar politikai életet.
Az Európai Parlamentben szerdán a képviselők kérdésére kell válaszolnia Orbán Viktornak. Egy nappal előtte sajtótájékoztatót tart.
Egy bizottsági ajánlás után egyszerű többséggel döntenek a képviselők.
A vitáról való vita nem csillapodik: Orbán Balázs vitázna Magyarral, aki viszont inkább Orbán Viktorral vitázna.
Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 131 ellenében, 63 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint a jelenlegi korlátozások feloldása nélkül Ukrajna nem tudja teljesen gyakorolni az önvédelemhez való jogát, és így a lakossága és az infrastruktúrája továbbra is ki van téve a támadásoknak.
Időközben Orbán Viktor lemondta minden külföldi programját.
Győrffy augusztusban lépett ki a Fideszből, adta vissza EP-mandátumát és mondott le minden pozíciójáról.
Magyar Péter előre elküldi a kérdéseket, hogy Orbánnak legyen ideje készülni.
Az Európai Bizottság elnöke egy személyes látogatással cáfolhatná a fideszes propaganda róla hangoztatott hazugságait.
A végső szavazási arányon nem látszott, hogy a szélsőjobboldali képviselők számának növekedésével sokkal oroszbarátabbá vált volna az EP: 495 igen, 137 nem és 47 tartózkodás volt.
Nem is volt igazi ellenfele, csak egy szélsőbalos.
A pártban korábban azt mondták, minden megtesznek, hogy ne vegyék fel a Fideszt az ECR-be. Most örülnek, hogy sikerült kívül tartani a „putyinistákat”.
Korábbi információk szerint Orbánnak nemet mondtak.
A Fidesz kiválása után eddig a helyén maradt Hölvényi György szerint az EPP – ahova mostanra jutott – és Magyar Péter morálisan egymást minősítik.