Toroczkai szerint Magyar Péter a pokol legmélyebb bugyraiba kerül majd

belföld
október 23., 19:10

„Jöjj, jöjj Turulmadár,

Magyarország rossz úton jár!”

A Mi Hazánk hagyományosan a Corvin-közben tartja az 1956-os megemlékezéseit, azonban miután a kutyapártos Kovács Gergely frissen megválasztott XII. kerületi polgármester megígérte, hogy elszállítják a botrányos múltú Turul-szobrot, a párt kapott az alkalmon, és egy rakás szélsőjobboldali szervezettel karöltve demonstrációt szervezett a szobor megmentésére. A demonstráción valamivel több mint ezer turulvédő jelent meg, előttük mondott beszédet többek között Toroczkai László, a párt elnöke.

Toroczkai László, a párt elnöke szerint a demonstrációt az előtte levő napokban különböző trükkökkel próbálták megakadályozni. Ezzel arra utalt, hogy a hét elején váratlanul, de nem minden előzmény nélkül, Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy műemlékké nyilvánítja a szobrot. Toroczkai szerint ez nem elég, mert a rendelet támadható, ráadásul a kormány már többször tett nekik ígéretet, aztán nem tett semmit. Toroczkai azt szeretné elérni, hogy sehol az országban „ne gyalázhassák meg a magyar jelképeket”.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

A Mi Hazánk valódi ellenzék, de ilyen hitvány ellenzéke csak a magyaroknak van

„Aki a turul madarat támadja, az a magyarságot támadja. Csak nekünk, magyaroknak van ilyen hitvány ellenzékünk” – ezt az egyébként ellenzéki tüntetésen Molnár Gazsó János, a Horthy Miklós által alapított Vitézi Rend főkapitánya mondta. „Ma a turulmadáron van a sor, holnap már talán a szent koronát fogják” – hogy kikre gondolt Molnár? Hát a kommunistákra, a szocialistákra és a liberálisokra.

Toroczkai szerint mivel a Fidesz és a Tisza párton kívül egyedül a Mi Hazánk tudna bejutni jelenleg a parlamentbe, mindkét párt felől súlyos támadásokra kell számítani. Szerinte a Fidesz azt terjesztette róluk, hogy nem is nemzetiek, míg a Tisza párt azzal fog kampányolni, hogy a Mi Hazánk igazából a Fidesz szatellitpártja. Ezt követően a pártelnök Dante poklához hasonlította a magyar politikai életet, ahol vannak a mértéktelenek és a mohók, azaz a kormánypárt emberei, akik a végtelenségig akarnak gazdagodni.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Dante Poklában a legmélyebb bugyrokba Magyar Péter kerül majd, mert ő egy csaló és áruló, mondta Toroczkai. A pártelnök ezt azzal támasztotta alá, hogy Magyar pártja az Európai Parlamentben az Európai Néppárthoz csatlakozott. Árulónak tartotta Magyart azért is, mert szerinte a Tisza pártnak nincs is terve a magyar gazdasággal, miközben a magyar nép a nyomor felé halad.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.