Majd megtudta, hogy lesz pénz a nacionalista óriásszoborra Gyulafehérvár közepén, így hazament.
Ezt közölték a bekéretett román nagykövettel. A román miniszterelnök szerint egyik félnek sem kell felnagyítania a marosvásárhelyi iskola problémáját.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügye háborította fel Németh Zsoltot.
A nagy károkat okozó vagy embereket fenyegető nagyvadak ellen lehet most fellépni.
Reméli, hogy a magyar pártok nem tesznek olyat, amivel "a határon túli magyar közösségeket céltáblává tehetik az adott ország szélsőséges vagy nacionalista politikai erői számára."
Ez volt az idei tizedik medvetámadás Hargita megyében.
Károly herceg nagy barátja hagyományőrző, természetvédő és roma gyerekeket felzárkóztató programokat működtet Erdélyben.
Lehet, hogy volt köze hozzá a magyar kormány beavatkozásának is.
Még csak nem is nagyon leplezik, miről szól a regisztrációra való felhívás.
Az Orbán beszéde alatt fütyülő nőt a hajánál fogva földre rántó férfi korábban a konzulátusnak is fotózott.
A szabadegyetemből iskola, a diskurzusból kioktatás lett, a kormánypárt már a konstruktív kritikára sem kíváncsi.
Hargita és Kovászna megye önkormányzati vezetői viszont közigazgatási autonómiát akarnak.
A nehéz hegyi terep miatt csak órákkal később értek ki hozzá a mentők, de még időben megkapta az ellenszérumot.
A kolozsvári rendezvény békésen zajlott, de a város vezetése nem engedte, hogy a belvárosban vonuljanak.
Egyből négynapos. A Cluj Pride június 28-án kezdődik, a felvonulás július 1-én lesz.