Komoly mínuszban van a Vatikán költségvetése, meg kell húzni a reverenda szíját.
A főpolgármester üdvözli, hogy a pápa Magyarországra látogat.
Erdő Péter jelentette be a hírt.
A holttestéről készült képek bejárták a világsajtót, és a menekültválság szimbólumává váltak.
A pápa négynapos, történelmi jelentőségű látogatásra érkezett az országba.
Katolikus egyházfő még sosem járt Irakban. Ferenc pápa évek óta tervezte az utat, de előbb a háború, aztán a járvány miatt kellett halasztani.
A világjárvány és az instabil iraki helyzet miatt is veszélyes az út, ezért a volt pápa imádkozik az utódjáért.
Molnár Antal izgalmas időszakban kerül a Pápai Történettudományi Bizottságba.
Az egyházfő köszönetet mondott, amiért tanúvallomásával nem hagyja feledésbe merülni a zsidó nép szenvedéseit.
A katolikus egyház vezetője 2017-ben járt Mianmarban. Márciusban Irakba utazik.
A katolikus egyház 84 éves vezetője így már védettnek számít.
Papok továbbra sem lehetnek.
A katolikus egyház vezetője már előjegyeztette magát az oltásra.
A 84 éves egyházfő eddig még sosem hagyott ki misét egészségügyi okok miatt.