Ferencváros - Felcsút 1-1, hivatalosan hatezer ember volt kíváncsi erre. A Puskásban játszott 1 (egy!) akadémista.
A Fradi otthon, a Videoton idegenben játszotta az Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzését.
A IX. kerület 13 pontban támadta meg cikksorozatunkat. Az első fokú bíróság egyik pontban sem adott neki igazat.
Sétálsz 450 métert, és ezt látod.
A II. kerületi Szabó Lőrinc kéttannyelvű iskola tanárai és szülői munkaközössége is a jelenlegi vezetésre szavazott, de attól félnek, ez sem lesz elég.
A Vasas viszont kiesett.
Érdekesség, hogy pont a Fidesz-közeli vállalkozók parkolását igen lazán vevő ferencvárosi önkormányzat indította a végrehajtást.
Bácskai Jánost, Ferencváros polgármesterét kérdezte a Hír Tv a kerület egyre tornyosuló zűrös ügyeiről. A polgármester először telefonjával hosszan kamerázni kezdte a stábot, majd interjú közben kissé összezavarodott.
Csütörtökön kezdi a nemzetközi sorozatot a Ferencváros a Jeglava ellen.
Ferencváros visszás ügyeinek egyik szimbóluma a fűrészfog felfestés, amin a kerület nagymenői parkolnak. A jel makacsul tartja magát, egyelőre nem sikerült felszednie a munkásoknak.
Martos Dániel ferencvárosi vagyonkezelő úgy lefordult rólunk, hogy csak pislogtunk, mint hal a szatyorban. Ilyen virtuóz testcselt még a parlamenti folyosókon sem láttunk.
Ferencváros halmozódó visszás ügyei mind összefüggnek. Olyan az egész, mint a Drót című sorozat.
Fű és eki lehetett náluk, de K. Csaba zsebében a nevére kiállított hamis rendőrigazolványt is találtak.
Amit a nemzetközi kupákban meg lehetne keresni, azt állami vagy közbeszerzéseken jól futó cégek pótolják ki a magyar fociban. A Videoton összebevételének 1 százaléka sem jön be jegyeladásból, Leisztinger óriásit bukott a Diósgyőrrel.