Ezeknek a többsége az Országgyűlés Hivatalánál van, de minisztériumok, egyetemek és önkormányzatok is kaptak festményeket. Sőt egy komáromi agrárcég is kiakasztott egyet a falra.
Egy halott ember utcára kidobott cuccai között olyan olajfestményt találtak, ami pucéron, szivarral a kézben, angyalszárnyakkal ábrázolja Vajnát. Hogy micsoda??? Tanulságos nyomozásunk megmutatja, hogy idén sem érdemes első ösztönből ítélni.
Akkora metroszexuális volt, hogy híres trilógiájának első darabját eredetileg Krisztus epilálás előtt címmel festette meg és csak a roueni püspök határozott tiltakozásának hatására helyettesítette Pilátussal kedvenc kozmetikusát, Jean-Pault.
A műalkotások már a robbantásban megsérültek, végül a négy helyet csak kettőt vittek el a tolvajok.
A politikus el fogja árvereztetni Dr Máriás két képét, amik Andy Warhol legendás, Elvis Presleyről készült festményének parafrázisai.
Az eset néhány órával az ítélet kihirdetése után történt.
Azon bukott meg, hogy lejárt a festmény kiviteli engedélye.
A művészettörténész a háttérben látta meg a királyról készült portrét.
Az akcióval a képzőművészet szexuális ragadozóira és cenzoraira akarták felhívni a figyelmet.
Hogy boldog lehessen mindenki, aki csak Leonardo da Vinci festménye miatt keresi fel a Louvre-t.
Da Vinci világhírű festményét szerencsére golyóálló üveg védi. Az egészséges élelmiszerért így tüntető idiótáktól is.
Sgarbi mesteri védekezése: tényleg nála van a festmény, csakhogy ez az eredeti, ami úgy került hozzá, hogy egy villában találta, amit ajándékba kapott az anyjától. Amit meg a rendőrség lopottként keres, az hamisítvány.
Száz évig a létezéséről sem tudtak. Rippl-Rónai József ikonikus “Kalitkás nőjének” sokáig ismeretlen verziója 180 millió forintról indul az árverésen. Legutóbb nem sikerült itthon tartani, majdnem húsz év után itt az újabb próbálkozás.
Ez a mester második legdrágábban eladott remekműve.
Annyit sem érnek, hogy a képeket rágcsáló szúkat eltávolítsák róluk.