Magyar Péternek most minden erejével a belpolitikai témákhoz kell visszaterelnie a közbeszédet a Policy Solutions vezetője szerint, aki a Helyzet: van! című műsorunk vendége volt.
Az építkezés a mai napig nem kezdődött el.
Neki nem kellett olyan messzire mennie, mint Németh Szilárd lányának.
A régi baloldal csúnyán felsült a mozgósítással, a Fidesz elvitte a 2024-es szavazóit, és egy kicsit többet is.
Másmilyen kampányt visz Gödön Tuzson Bence igazságügyi miniszter, mint a választókerületének egyéb városaiban. A gödi Samsung-botrány az ellenzék kiemelt témája, ő viszont minden erejével igyekszik elkerülni ezt a kérdést.
Vitályos korábban a Tiszát okolta a hangulatkeltéssel, Magyar Péter azzal védekezett, hogy a Tisza közössége mosolygós és emberséges.
Németh Virág korábban énektanárként dolgozott.
A férfi azt állítja, lakásoknál kampányolt, becsengetett egy házba, majd az ablakból rálőttek.
A Moody's is kiemeli a szolidaritási adó jelentette terheket, de pozitívumként hozzáteszi, hogy a főváros adósságterhe folyamatos ütemben csökken.
Orbán Viktor a pár héttel ezelőtti balmazújvárosi időközi választás fideszes győzelméből azt olvasta ki, hogy nem lesz itt brüsszeli bábkormány. De mit olvas ki a vasárnapi kazincbarcikaiból, ahol 2024-ben még az alig három hónappal korábban alakult városvédők is megelőzték a Fideszt. Az MSZP-s Szitka Péter és emberei pedig 2006 óta szinte verhetetlenek.
A Kutya Párt az utolsó pillanatban adta le a szükséges aláírásokat, a közösen induló Szolidaritás Pártja-Munkáspártnak is van esélye. A bejelentett listák közül az egyik nagyon furcsa.
A tüntetésen Szijjártó Péter is felszólalt, aki magyarázatot követelt az ukránoktól, hogy „mi az életért fuvaroznak Magyarországon keresztül” ennyi pénzt. Kocsis Máté merényletkísérletnek nevezte Zelenszkij szavait, és levezette, miért logikus, hogy erről Magyar Péter is tudott.
A Fidesz nem is kaphatott volna szebb ajándékot az ukrán elnöktől. Magyar Péter rögtön reagált is, és Orbán saját pályáján vágott vissza.
A kormány Balásy Gyula cégeivel kötött kommunikációs szerződéseire voltunk kíváncsiak. Ehelyett fémcsipeszekkel lezárt, kitakart dokumentumokat kaptunk, miközben az iratok nagyjából 10 százalékát nézhettük csak meg. Az viszont kiderült, az Otthon Startot 11,5 milliárdból reklámozták.
Az oknyomozó portál forrásai szerint a Fideszben nagy az elégedetlenség a kampányt vezető Orbán Balázzsal, aki Trump kampányát próbálja másolni.