Fulham

2019. április 2.

Döntő játszma, de kinél az adogatás?

Miért ijedt meg Pochettino a Liverpooltól? Solskjaer szerződése - mit akar a United? VAR - mire használjuk a videós segítséget, és miért? A Közös Albion legújabb részében Somos Ákos és Szarka András volt a vendégünk. PODCAST

2019. március 16.
2018. december 29.
2018. augusztus 1.
2017. augusztus 4.
2016. február 20.

Egy hétvége a világ legjobb bajnokságaival

A múlt hétvégén egy régóta a bakancslistámon porosodó dolgot sikerült végre kihúznom. Eljutottam Londonba, azon belül is pedig sikerült két angol meccset – egyet a Championshipből, egyet pedig a Premier League-ből – élőben megtekinteni. A felejthetetlen három nap összefoglalója érkezik most a tovább után sok pubbal, sok focival, sok képpel, hangulatjelentéssel.

2016. január 21.

Kis csapatok, nagy évei - What a wonderful Premier League

Így január végére lassan körvonalazódni látszik néhány dolog Angliában, például az is, hogy a Leicester City bármekkora fél szezont is ment, azért talán a bajnoki cím nem biztos, hogy összejön idén a rókáknak. Azonban ez még közel sem jelent semmit, hiszen a Bajnokok Ligáját vagy akár Európa Ligát érő pozíciókért még harcolhat a gárda és ez önmagában vaskos csoda a tavalyi 14. hely után. Az alábbiakban hasonló kisebb vagy éppen nagyobb fajta előre ugrásokat mutatunk majd a varázslatos angol bajnokság elmúlt közel 25 évből. Biztosan mondhatjuk, hogy egy 5.-6. hely is olyan mértékű meglepetésekkel ér fel néhány esetben, amelyet egy laikus egészen biztosan nem fog még fel sem. 

2013. július 13.

el-Fajed eladta a Fulhamet

A Premier League-ben szereplő londoni csapat új tulajdonosa az amerikai Shahid Khan lett. A hírek szerint 220 millió fontért vehette meg a klubot, amit Mohamed el-Fajed 1997-ben még 6.25 millióért vásárolt. (MTI)