Mármint azok, akiknek ezt megemlítette.
Pedig Laczkó Zsolt csak augusztus óta irányította az NB II.-ben sereghajtó csapatot.
A Manchester United egyik futballistája lőtte amúgy.
A szervezetlenségre jellemző, hogy több áldozatot a játékvezetőket a helyszínről kimentő autók gázoltak halálra.
Guinea második legnépesebb városában előbb a vendégszurkolók, utána a rendőrök dühödtek be, a stadion körül holttestek tucatjai hevertek.
Az 1986-os BEK-döntőben sorozatban négy tizenegyest védett, neki köszönhetően nyerte a kupát a Steaua Bukarest.
Ő az ötödik magyar, aki ilyet tesz.
És még élménypark is lesz hozzá.
A Honvéd pechje, hogy az old boys-bajnokságban lőtte, a miniszter szeretett csapata ugyanis az NB3 felé zuhan.
Békülékeny hangot ütött meg a futballválogatott szövetségi kapitánya.
A keddi, németek elleni meccs eredményétől függetlenül egy B ligás ellenféllel játszunk az A ligában maradásért.
Néhány órával a hollandok elleni NL-meccs előtt.
Brunei bánta.
A szövetségi kapitány szerint a Premier League-ben szereplő játékosának nem a válogatott az első.
Megismétlődött a tavalyi eset, csakhogy akkor befejezték a meccset, most nem.