A védelmi miniszter szerint ezek válaszcsapások az amerikai csapatok elleni támadásokra.
A kórház igazgatója azt mondta, nincsenek ellene, ha biztonságosabb helyre viszik a gyerekeket, mivel a kórház kifogyott az üzemanyagból, és folyamatosak a bombázások.
Heves harcok folynak az al-Shifánál, amiben nincs áram, élelem és víz.
Szaúd-Arábia trónörököse a háború befejezésére és a palesztinok erőszakkal való kitelepítésének leállítására szólította fel Izraelt. A Vöröskereszt szerint a gázai kórházak eljutottak a falig. Bajorország betiltotta „A folyótól a tengerig!” szlogent.
A bűncselekmények többsége kisebb jogsértés vagy anyagi károkozás: az elkövetők politikai szlogeneket festettek házfalakra és ellenállást tanúsítottak a rendőrséggel szemben a tüntetéseken.
Antony Blinken szerint ennél többet kell tenni az életek megmentéséért.
Az izraeli miniszterelnök elismerte, hogy a hadművelet a tervezettnél lassabban halad.
Csütörtöktől – hogy lehetővé tegyék a humanitárius segítségnyújtást és a civilek menekülését.
Miközben Gázában nyomor van, a Hamász vezetői folyamatosan gazdagodnak a terrorból. Százmilliók vannak a bankszámlákon, de a gázai infrastruktúra fejlesztése ebből fel sem merül.
Palesztinok ezrei hagyták el az északi területeket dél felé egy izraeli tankok által ellenőrzött úton, az izraeli erők által meghirdetett napi 4 órás időszakban, ami alatt civilek távozhatnak.
A miniszterelnök szerint már több ezer fegyveressel végeztek.
Izrael épp egy hónapja bombázza a területet.
Izrael a Hamász terrortámadásai után teljesen lezárta a Gázai övezetet. A szomszédos Egyiptom segíthetne a palesztinoknak, de ez teljesen ellentétes lenne a kairói vezetés politikai érdekeivel.
Az Egyesült Államok szerint a Gázai övezet irányítását inkább a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóságnak kéne átvennie.
Az Izraeli külügyminiszter az ENSZ főtitkárának ezután azt írta, szégyellje magát, mert „a Hamász a probléma Gázában, nem pedig Izrael intézkedései a terrorszervezet felszámolására”.