grezsa istván

2019. október 13.

Az ellenzéki összefogás messiását másfél év alatt sem törte meg a Fidesz gyűlöletkampánya

Márki-Zay Péter azt mondja, annak ellenére is komoly sikereket ért el hódmezővásárhelyi polgármesterként, hogy a fideszes közgyűlés folyamatosan gáncsolta a munkáját. A vereségre is van terve, de reméli, hogy a polgármesterség megtartása mellett, a közgyűlés fölött is átveszi az irányítást, így pontot téve a Lázár-korszak végére.

2019. szeptember 6.
2019. július 8.
2018. október 22.
2016. november 26.
2016. március 21.

Ukrajnai ukránoknak indít magyar nyelvtanfolyamot a kormány

Állítólag nagyon megnőtt az érdeklődés a kárpátaljai ukránok, ruszinok körében a magyar nyelv iránt, ezért a Kárpátalja fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Grezsa István bejelentése szerint a magyar állam támogatásával hatvan kárpátaljai településen hirdettek meg magyar nyelvtanfolyamot nem magyaroknak. A 15 millió forint költségű program részeként heti négy alkalommal, összesen 120 órában tanulhatnak magyarul az ukránok a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. (MTI)