„A cipősdobozhoz kifejezetten pozitív jelentéstartalom társul.”
Nem örülnek, hogy a párt felhasználta a Nélküledet.
Csak aztán ki ne lövesse a szemét!
A hivatal szerint a párt kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a bevételekről és kiadásokról.
Az ÁSZ szerint viszont Magyarországon működik a jogállam, a törvényeknek megfelelően zajlik a Demokratikus Koalíció ellenőrzése.
Mostanában eléggé zűrös napok vannak, ezért verssel ünnepeljük a magyar költészet napját.
A DK elnöke kiborult azon, hogy az önkormányzatoktól elvennének 34 milliárd forintot.
Gyurcsány Ferenc a koronavírus kapcsán is Gyurcsány Ferenc.
A főpolgármester szerint az ellenzékieknek nem abban kell versenyezniük, hogy "hány lájkot kapnak, amikor átcsábítják a másik párt politikusait."
De 2022-ben azért alakulni fog a magyar pártstruktúra.
A Kempinski szálloda ÉS nevű bisztrójában fotózták le őket. Horváth Csaba a 444-nek azt mondta: Gyurcsány nem akarta átcsábítani a DK-ba.
Belehúztak.
Pedig a pártok közül messze a DK foglalkozik a legtöbbet az Unióval. Mennyire lehet jól értesült a többi?
Váratlanul tartalmasnak bizonyult a DK kongresszusa. Formalitás helyett olyan megfélemlítő showt mutattak be a többi ellenzéki pártnak, hogy ha én lennék a Momentum vagy az MSZP, most saját magam zárnám magam karanténba.
Az Index információi szerint az óbudai és a pestszentlőrinci polgármester is pártot válthat, amitől megerősödhet a DK befolyása a fővárosban.