Csak azt felejti el, hogy ez az az ország, ahol - jórészt az ő pártjának köszönhetően - még az ügynöklistákat se sikerült soha nyilvánosságra hozni.
Kéne egy propagandaminiszter a propagandaminiszternek is.
A Népszabadság bezárása volt az utolsó csepp, a DK négy képviselője mostantól bojkottálja a Parlamentet.
Szerinte a sokmilliárdos gyűlöletkampány és félelemkeltés is kevés volt ahhoz, hogy letérítse az országot az európai útról.
Gyurcsány élőláncott vont a parlament köré, erre megjelent a Betyársereg, és kiálltak a népszavazás mellett. Még francia szélsőjobbosok is érkeztek, bőven voltak horogkeresztek és büszke fasiszta feliratok Budapest közepén.
Persze nem együtt. A betyárseregesek Romantikus Erőszakra bulizik, a DK-sok élőlánccal vették körbe a Parlamentet.
Orbán legszűkebb környezetéből tudja, hogy jövő év elején előre hozott választások lehetnek.
Megunták, hazamentek.
Megtalálták az Ecserin az eddigi legjobb Orbán Viktor-festményt. Kis csavarral!
A tévészékház ostromának évfordulójához közeledve Gyurcsány Ferenc emlegette őket, mint annak bizonyítékát, hogy Orbánnak és Kövérnek közük lehetett a zavargásokhoz.
Az őszödi beszéd évfordulójára megjelent kötetből jelentek meg részletek.
Botrány!
A Republikon Intézet új módszerrel próbálta felmérni a politikusok népszerűségét, de ez se javított a megítélésükön. Orbán Viktort például csupán a magyarok 11,2 százaléka kedveli kifejezetten, és ezzel is toronymagasan vezeti a listát.
A külügyminiszter szerint olyan dolgokba nem kell beleszólnunk, ahol nem számít, hogy mit mondunk.