A hatóság szerint visszaélt a gyülekezési joggal. Hadházyék fellebbeznek.
A polgári engedetlenség eszközét Orbán ellenzékből még szerette alkalmazni, a rendszerébe viszont már nem fér bele. Az idei ősz utcai tiltakozásoktól hangos, ahol azt kiabálják: „nem Kubatov kopaszai vagyunk!”.
Képek a Hadházy Ákos által szervezett tüntetésről.
Élőben a közmédia elleni tüntetésről.
Hadházy Ákos szervezésében tüntetnek a közmédia központjánál tanárok, diákok, civilek és szimpatizánsok.
Addig is lesátorozott a Kunigunda útjára, és egy héten keresztül köztéri fogadóórákat tart.
A képviselő nem volt jelen.
Becsületsértést érzékelt az előzetesből.
Az öt tanárt kirúgó elnök erkölcs és etika szakos pedagógusként végzett.
Mondatról mondatra leellenőriztette a szöveget, úgy tűnik, több mint a harmada jelölés nélkül lett átemelve máshonnan.
A képviselő a közmédia épülete elől jelentkezett be, az MTVA szerint sátrat készül verni ott.
Egyébként erkölcs és etika szakon végzett.
Az eskü letétele után sem vesz részt a parlamenti munkában.
"Nem fogok bejárni" - reagált a képviselő.
„Zuglóért és az itt élő emberekért semmit nem tett az elmúlt öt hónapban” – írják a képviselőről, aki még az esküjét sem tehette le.