Biztos az aláírás után haltak meg hirtelen.
Az volt a hagyomány a kórházban, hogy gyertyát gyújtanak a kórtermekben az elhunyt koronavírusos betegek emlékére.
Több mint kétszázan haltak meg, de még vannak olyan települések, amiket meg sem tudtak közelíteni.
Rendőrségi források szerint a sofőr büntetett előéletű és a gyanú szerint egy késelés helyszínéről menekült.
A tüzek pontos keletkezési idejét, helyét és okát a katasztrófavédelem vizsgálja.
A bandavezéri pozícióért törhetett ki a vérengzés.
A rendezvényszervezési dokumentumot még a halálos kimenetelű koncert előtt készítették.
Ennek ellenére az átlag továbbra is gyors emelkedést mutat.
Bergendy Péter Oscarra delegált filmje ígéretes alaphelyzetből indul: az I. világháború után kísértetek gyötörnek egy komplett magyar falut. Sajnos azonban a horror nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
És emelkedni kezdett a kórházi ápolásra szorulóké is. Az oltási program továbbra is csigalassúsággal halad.
A nyolc emberből hatan egy család tagjai voltak.
Az áradások már Hollandiát, Luxemburgot és Svájcot is érintik.
A Covid-osztályon csaptak fel a lángok.
Még így is csak a harmadik az USA és Brazília mögött.
Ez a jelenlegi alacsony szinten húsz százalékos növekedést jelent, ami azért meglepő. Az oltakozási kedv is alacsony, minden más adat kedvezően alakult.