„A Mátrix valódi. És van egy jól bevált forgatókönyvük. A rágalmazás az első számú eszközük, az eljárás pedig a büntetés. De pechükre a végén mindig a Jó győz” – reagált a nőgyűlölő influencer.
Befolyással való üzérkedés, vesztegetés és más bűncselekmények miatt nyomoznak összehangoltan, a készenléti rendőrséget is bevonták.
„Ennél van még lejjebb? Így működik a Fidesz hatalmi gépezete 19 nappal a választások előtt” – írja Trippon Norbert, aki panaszt tett, az ügyben ugyanis sem tanú, sem gyanúsított, NAV-nyomozás ellene nem zajlik.
Petr Bystron januárban Magyarországon is járt.
A Pegasus kémszoftvert beszerző Igazságosság Alap működését vizsgálják, négy embert őrizetbe vettek.
A csalók lakásain több mint ezer SIM-kártyát és több tucat egyéb informatikai eszközt találtak.
Hat embert már le is tartóztattak, korrupció és pénzmosás miatt nyomoznak, Gerard Piqué is bajba kerülhet a focibotrány miatt.
Ki akarták deríteni, hogy korábban érkeztek-e be panaszlevelek a férfivel kapcsolatban.
A 78 éves Ruby Johnsont a razzia idejére kommandósok parancsolták egy rendőrautóba, miközben csak fürdőköpenyben volt.
„Lehet, hogy dollárt kerestek, nem tudom”, mondta a párt sajtófőnöke.
„Okiratokat és elektronikus adatokat” foglaltak le.
Hogyan kerültek be az adománygyűjtő ládák szűk résén keresztül a gyűrődésmentes euróbankjegyek?
Kabinetfőnökét pedig őrizetbe vették.
Mindeközben Navalnijt nemsokára átszállítják egy „különleges biztonságú” büntetőtelepre.
A tagok otthonaiban razziát tartottak.