holokauszt

Taktikázik a kormány, elhalasztják a német megszállás emlékmű felépítését

Csak a választások után, májusban épülne meg a sok kritikát kapott szoborcsoport.

Botos Tamás
politika

Vona: Nem a Jobbik felel a holokausztért

A Jobbiknak semmiféle szégyellnivalója nincs a magyar zsidóság előtt, mondta a pártelnök egy volt zsinagógában, miközben tüntettek ellenük.

plankog
POLITIKA

A Mazsihisz nem kér a kormány holokauszt-emlékprogramjából

Vasárnap döntött a zsidó szervezet közgyűlése.

Tbg
politika

A Dohány utcai Zsinagóga és a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ is visszautasítja az állami támogatást

A Frankel zsinagóga már korábban visszautasította.

Kerner Zsolt
politika

A Frankel zsinagógának nem kell a kormány pénze

Nem kérték a holokauszt-emlékév pénzeit. Így tiltakoznak azellen, hogy szerintük a kormány pozitív színben tünteti fel a Horthy-korszakot.

Kerner Zsolt
POLITIKA

E sorok írója kiválogatná a zsidó írók műveit, hogy azok méltó helyükre, a zúzómalomba kerülhessenek

A Nógrád Megyei Levéltár digitális archívumában több száz 1943-1945-ös dokumentum található, ami bemutatja, hogy egyetlen megyében is rengeteg magyar ember nagyon aktív volt, amikor a minden joguktól megfosztott zsidók vagyonát kellett elkobozni. Volt, aki önként jelentkezett zsidó könyvek zúzdába küldésére, más arra panaszkodott, hogy egy elhurcolt zsidó lova a nyakán maradt. Az elhurcolt Fischer Mór kapott egy levelet, hogy a következő hónapban alperesként jelenjen meg egy tárgyaláson.

Herczeg Márk
Történelem

Épp, hogy elvitték a zsidókat a gettóba, a plébánia máris kérte a lakásukat

Egy kis történelmi emlék arról, milyen remekül működött a magyar és a katolikus egyházi közigazgatás akkor, amikor éppen bebörtönzött zsidók vagyonára kellett lecsapni.

Kerner Zsolt
Történelem

Vadai: A nácik beszivárogtak a kormányzatba

A Tolerancia csoport tüntet a Szabadság térre tervezett, szerintük a holokauszt áldozatait gyalázó emlékmű ellen.

Botos Tamás
POLITIKA

Nem kéri az Érsekújvári Zsidó Hitközség a magyar kormány támogatását

„Az utolsó csepp a pohárban Szakály Sándor történész nyilatkozata volt, aki azt mondta, hogy 18 ezer magyarországi zsidó legyilkolása idegenrendészeti intézkedés volt.”

Herczeg Márk
Egyéb

Ausztriában és Párizsban is írtak a Szabadság térre tervezett emlékműről

A Der Standardban Paul Lendvai tiltakozott a „történelemhamisítás” ellen. Az International New York Times is beszámolt arról, hogy Randolph L. Braham visszaadta az Orbán-kormánytól kapott magas kitüntetését.

Herczeg Márk
POLITIKA

Auschwitzba utazott az izraeli parlament majdnem fele

A százhúsz tagú izraeli parlament ötvenöt képviselője, köztük hat miniszter utazott Lengyelországba.

Kerner Zsolt
Egyéb

Visszaadja köztársasági érdemrendjét Randolph L. Braham

Az Erdélyből elszármazott, a II. világháborúban munkaszolgálatra hurcolt holokausztkutatót aggasztják a magyarországi fejlemények.

Király András
POLITIKA

Bocsánatot kért a magyar állam a holokausztért

"Bocsánatkéréssel tartozunk az áldozatoknak, a magyar állam bűnös volt a holokausztban. Először azért, mert nem védte meg saját állampolgárait a pusztulástól, másodszor pedig azért, mert segédkezett és anyagi forrásokat biztosított a népirtáshoz" - mondta Kőrösi Csaba, Magyarország ENSZ-be delegált nagykövete New Yorkban.

Kerner Zsolt
POLITIKA

Lázár szerint a zsidók deportálása nem idegenrendészeti eljárás volt

A Miniszterelnökség intézte a Veritas Intézet létrehozását. Úgy tűnik most nem annyira örülnek, hogy Szakály Sándor igazgató hülyeségeket beszél.

erdelyip
POLITIKA

Az csak egy idegenrendészeti eljárás volt, amikor a magyar hatóságok zsidókat küldtek a halálba

Szakály Sándor, a kormányzati VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója. Nem viccel, amikor azt mondja, hogy az új intézet az eddigitől eltérő szemléletet képvisel.

erdelyip
történelem