Béres András alpolgármester szerint az alaptörvény 15. módosítása súlyosan sérti a gyülekezés alkotmányos alapjogát, és nemi orientáció szerint diszkriminálja az állampolgárokat, köztük a III. kerület lakosait is.
Aki nem ismerné: Kubatov Gábor egy 59 éves, felnőtt ember.
A főpolgármester szerint azért erősödnek fel a hatalom lejáratókampányai és kirekesztő tettei, mert sokasodnak a bajok az országban.
Az 57 éves Muhsin Hendricks Fokvárosban egy olyan mecsetet vezetett, amit melegeknek és más marginalizált muszlimoknak szántak menedékként.
Épp egy évvel ezelőtt nyilvánította az orosz legfelsőbb bíróság szélsőséges, tiltott szervezetnek az LMBTQ+ mozgalmat.
A szélsőjobbos párt megpróbálja feléleszteni a harminc éve sikerre vitt MDF-piacokat, ahol a termelők közvetlenül találkozhatnak a vásárlókkal. A probléma az, hogy azóta bejöttek a multik, és a termelőknek esélyük sincs versenyre kelni a bolti árakkal.
Végül nem sikerült bebizonyítani, hogy a nőnek öltözött férfiak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltéréssel énekelnének a Sztárban sztár All starsban.
Életbe léphet.
„Franciaországért játszanak, de Angolából származnak, az anyja nigériai, az apja kameruni, az útlevelén mégis ez áll: francia” – énekelte pár argentin játékos.
A politikusnak vannak antiszemita barátai. „És akkor mi van? Van, aki a kutyákat nem bírja elviselni” – érvelt, aztán elővette a mazsolakártyát.
A könyvkiadóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy meghatározó eleme-e adott könyveknek a születési nemtől való eltérés vagy a homoszexualitás.
Schneller Domonkos mindenkit megnyugtatott, apák napja alkalmából az apák és nagyapák is kapnak majd kedvezményt.
Ezzel szemben az ő általuk megálmodott jövőben a kislányok már 10 évesen imádnak főzni, készpénzzel fizetnek a boltban a helyi gazdák termékeiért, és mindig arról álmodoznak, hogy egyszer majd anyák lehetnek.
A könyvszakma 2021 óta több fórumon jelezte, hogy a törvény könyvkereskedőkre vonatkozó pontjai nem egyértelműek, belső ellenmondásokat és nyelvtani hibákat tartalmaznak, több más jogszabályba ütköznek, a bírságolás során pedig a törvényt szelektíven betartva, a piac szereplői számára kiszámíthatatlan módon járnak el a hatóságok.
A PiS kormányzása alatt a csatorna rendszeresen sugárzott homofób tartalmakat.