honvédség

Mostantól akár Tiborcz István is kaphat katonai védelmet

Egy csütörtök esti kormányrendelet kiterjesztette a vezérkari főnök hatáskörét.

Botos Tamás
POLITIKA

Annyi probléma van a Kiskunfélegyházán gyártott honvédségi fegyverekkel, hogy már a kivonásuk is szóba került

A cseh licensz alapján gyártott pisztolyokkal és karabélyokkal már az is megtörtént, hogy használat közben szétestek. A projektet hadiipari mérföldkőnek szánták, klasszikus kudarctörténet lett belőle.

Takács Lili
honvédség

Továbbra sem tudni, miért megy 200 magyar katona Csádba

Bár jóval több a kérdőjel a Honvédség első önálló művelete körül, mint ahány oszlop mögé Orbán Gáspár megpróbált elbújni, úgy tűnik, ez sem akadálya annak, hogy áprilistól tényleg magyar katonák szolgáljanak Csádban. Közben a magyar-csádi kapcsolatok elkezdtek megtelni minimális tartalommal, de a csádi kaland valódi okait valószínűleg máshol kell keresni.

Takács Lili
honvédség

Elküldték a védelmi stratégiáért felelős államtitkárt

Nagy Márton vetett szemet a területére.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Német fegyvergyárak árasztják el Magyarországot

Nemcsak akkumulátorok és autók, hanem harcjárművek, fegyverek, lőszerek összeszerelő országává is válhat Magyarország. Bármerre nézünk, felbukkan a német Rheinmetall neve, viszont ahhoz, hogy a fejlesztéseknek értelme legyen, exportpiacokat is kell találni.

Takács Lili
belföld

Több száz katona munkahelyét szüntették meg, majd megnehezítették újbóli elhelyezkedésüket is

Bizonyos esetekben még engedéllyel sem lehet állami szerveknél foglalkoztatni az elbocsátott katonákat.

Mészáros Juli
belföld

Húsz magyar katonát küld Irakba a kormány

Hogy részt vegyenek az Iszlám Állam ellen zajló nemzetközi koalíciós műveletekben.

Rényi Pál Dániel
honvédség

Mostantól bárki viselhet katonai egyenruhát, bármilyen rendfokozattal, ha a honvédelmi miniszter ezt megengedi

Akár önmagát is beleértve.

Haász János
belföld

Kétszáz magyar katonát küld a kormány Csádba

„Magyar fülnek talán furcsa, de Száhel rendkívül fontos a biztonságunk tekintetében.”

Botos Tamás
POLITIKA

A magyar kormány katonai missziót indít Csádba

A honvédelmi miniszter nem árulta el, hogy hány honvéd vesz részt a misszióban.

Botos Tamás
POLITIKA

Nyolc helyszínen tart hadgyakorlatot novemberben a Honvédség

Árulta el Böröndi Gábor vezérkari főnök egy interjúban. Újságírói kérdésre a hadgyakorlatot a déli határra felhúzott kerítéshez hasonlítja, mert az „éles művelet volt a migrációs nyomás” ellen.

Solti Hanna
haza

Korrupt beszerzések miatt nyomoznak a kínai honvédelmi miniszter ellen, lehet, hogy ezért nem látták két hete

Növekszik a munkanélküliségi ráta a kínai kormányban.

Solti Hanna
külföld

David Pressman: Magyarország jól tudja, milyen előnyökkel járna Svédország NATO-tagsága

Az amerikai nagykövet arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Honvédség összes vadászgépe svéd repülőgép.

Solti Hanna
POLITIKA

Péntek délelőtt tartják a légiparádé főpróbáját

Zajok, hanghatások, esetleges utcai anyázások várhatók.

Bódog Bálint
Budapest

Leterhelt a honvédség, elmarad az augusztus 20-i légi parádé Szolnokon

„Ezrek nevében mondhatom, sajnálom” – írta Szalay Ferenc polgármester a Facebookon.

Benics Márk
belföld