Rasszistának nevezték a tanárt, mert elmesélt egy ismert görög mitológiai történetet, amit egy, a Louvre-ban lógó XVII. századi manierista festménnyel illusztrált.
Az iskolapszichológusok prevenció helyett kénytelenek mással foglalkozni – mármint ott, ahol egyáltalán van iskolapszichológus. Novemberben két magyar középiskolás is öngyilkosságot követett el, egyikük meghalt, a másik túlélte. Mindkét esetnek komoly tanulságai vannak.
Van, ahol szeptember óta már a hatodik órarend van érvényben. De állítólag lesz egy még újabb verzió is. Ilyen lesz az élet az iskolákban 1205 pedagógus felmondása után.
Állítólag minden rendben, olvasóink azonban nem így látják. Mindent a gyerekek fognak megszívni, de lesz kirakat, meg propaganda, mint anno a szocializmusban, írta egyikük.
Azt, hogy a gyerek allergiás volt, a szülők a tanulói adatlapon, a szülőknek szóló kérdőíven és az üzenőfüzetben is jelezték az iskola és a tanítók felé.