Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára október elején jelentette be: 1205 olyan pedagógus volt, aki nem fogadta el a státusztörvény szerinti új szerződését, ami a tanárok kevesebb mint 1 százaléka.

Ők, mármint a felmondók október 31-ig voltak alkalmazásban, így az őszi szünet végeztével már nem térnek vissza az oktatási intézményekbe.Szerettük volna megtudni a Belügyminisztériumtól, hogy az 1205 fő hogyan oszlik el az ország tankerületei/oktatási intézményei közt, hogy milyen iskolatípusokat érintenek főként a távozások, hogy főként milyen szakos pedagógusok döntöttek a távozás mellett, és legfőképp azt, hogy van-e olyan terület az országban, ahol problémát okozhat a felmondások miatt kialakult pedagógushiány?

Kérdéseinkre hetek óta nem kapunk válaszokat.És mivel az oktatási kormányzat jelenleg is úgy kommunikál, mintha minden a legnagyobb rendben lenne az oktatásban, és zökkenőmentesen zajlana a tanév (aminek már az indulása sem volt zökkenőmentes), olvasóinkat kértük meg, hogy írjanak nekünk: mit tapasztalnak ők?

A beérkező levelek közt volt olyan, aki megírta: felmondott ő is, „27 év mat-fiz tanítás után”, és mesterpedagógus felesége is, másfél évvel a nyugdíj előtt. Egyiküknek sincs még kilátásban új munkahely. Rajtuk kívül még hárman távoztak. Mint írta: „A városból sajnos mások nem.”

Ez egy város, egy beszámoló, egy élethelyzet. Ám minden ilyen egyedi eset rámutat arra is: rendszerszintű problémákról van szó.

Ezek a problémák pedig érintenek mindenkit: a pedagógust, aki elveszti az egzisztenciáját, a hivatását, és kiugrik a bizonytalanságba. A pedagógust, aki marad (mindegy is, milyen okból), és pótolnia kell a kieső munkát, ami még túlterheltebbé teszi őt. Érinti a gyereket, aki elveszti a tanárait, a nyugodt környezetet, amelyben kizárólag a tanulásra kellene koncentrálnia. És érinti a szülőt, aki úgy engedi el reggelente a gyerekét az iskolába, hogy fogalma sincs róla: milyen színvonalú oktatást kap a gyerek, és milyen nehézségekkel kell még megküzdenie amellett, hogy túlterhelt pedagógusok ledarálják neki a tananyagot.

Komplex, összetett helyzet. Ami mindenkit megterhel valamilyen szinten. Lássuk, mennyire.

Fájdalmas búcsú

„Kisfiam Pécsett jár iskolába. Második osztályos tanuló. Idén november 6-tól már nem a megszokott és szeretett tanító néni viszi őket tovább az alsó tagozaton, mert a státusztörvény alapján a béremelése 20 forinttal csökkent volna, amit érthetően nem fogadott el. 36 év munkaviszonya volt az iskolában. Küldök egy képet, ahogy búcsúztak tőle sírva a kisdiákok. A tanítónő is sírt, a gyerekek is sírtak... Mi, szülők is könnyeztünk, mire véget ért a búcsúműsor, amit a gyerekek adtak elő. Nehéz helyzetben van az igazgató úr is, hisz amíg nem találnak teljes állású tanítót, addig helyettesítéssel kell megoldaniuk az üresedést” - írta nekünk egy szülő.

Arról, ami Rétvári Bencének csak néhány szám és zökkenőmentes tanév, megrendítő erejű levélben számolt be nekünk egy pedagógus vasárnapi levelében. Csak hogy lássuk, mit jelent egy tantestületnek egyetlen tanár elvesztése.

„Egy budapesti, külkerületi általános iskolából 10 évnyi matematikaoktatás után távozik kolléganőnk. A tantestületünknek egyik meghatározó, karakteres, bátor tagjától búcsúzunk, aki mindig mosolygott és biztos hittel élte mindennapjait. Mind a személyisége, a tantárgya miatt, mind az osztályfőnöksége miatt nehéz lesz Őt pótolni. A szünet előtt az osztályát egyik gyógypedagógusunk vette át, aki biztos, hogy minden tőle telhetőt megtesz majd, de nagyon nehéz dolga lesz. Keveset fog találkozni órákon a gyerekekkel..., akiken hetek óta érződik a változás, nemcsak a kamaszkoruk miatt. És ki fog matematikát tanítani helyette? Erre nem volt válasz a szünet előtt, bár sejthető, hogy kényszermegoldás várható. Pontosan mi lesz ez, holnap kiderül.

A matek és a kémia tanítása nálunk is, mint sok helyütt problémás. Az utóbbi években volt nálunk egyetemen is oktató kolléga, majd egy matematikus végzettségű tanár is. Fiatalok voltak, szerettek nálunk dolgozni, de a pénz miatt kénytelek voltak feladni az állásukat. Maradnak a nyugdíjas és néhány év múlva nyugdíjba vonuló kollégák. A most távozó kollégánk is ebbe az utóbbi korosztályba tartozik, nem lesz könnyű új munkát találnia. Valószínű, hogy nem a végzettségének megfelelő munkát kell majd elvállalnia, a családjában fontos a keresete, ezért nem válogathat. Ezért is különösen nagy bátorság, hogy nemmel nyilatkozott.

Nagyon nehéz és könnyes volt a búcsú. Az utóbbi másfél év, a sztrájkok, polgári engedetlenségek miatt a tantestületünk kisebbik fele, majd harmada különösen összekovácsolódott, sokat megtudtunk munkatársaink gondolkodásáról, emberi tartásáról. Búcsúzó kollégánk volt a motorja a sztrájkok szervezésének. Nekem, mint «bajtárs, harcos társ» is hiányozni fog. Próbáltuk rábeszélni a többieket, hogy lépjünk be a szakszervezetekbe, de rajtunk kívül csak egy új tag lett.

Tavaly tavasszal, majd ősszel polgári engedetlenkedtünk, később a többség «már csak» sztrájkolt, de kolléganőnk végig polgári engedetlen volt. Távozásával saját integritásának tartozott, még magántanárként sem akar dolgozni, mert ezzel a rendszer fennmaradását segítené egy kicsit. A történethez hozzátartozik, hogy a szűkebb és tágabb családját is minden szempontból támadja a NER, ezért is aggódunk miattuk.

A szünet előtti pénteken felnőtt fiai és férje egy virágcsokorral és dobozokkal érkeztek érte és a holmijáért. Könnyfakasztó és szép jelent volt, jó volt látni, hogy nincs egyedül.

Könnyekkel az utolsó napokon még néhány kamaszfiúnak is megtelt a szeme, ami szerintem elég sokat elárul a veszteségünkről.”

Mindenhol probléma

Mint látszik, a távozók pótlása sem zökkenőmentes, vagy legalábbis nem olyan megoldás, ami hosszú távon fenntartható lenne. Egy anyuka írt nekünk, kisfia egy budapesti óvodába jár.

„Mindkét óvodapedagógusa felmondott. Az egyikük (kb. 25 éves nő) már májusban, a másik (kb. 35 éves férfi) most. Helyettük 2 nyugdíjból visszajött óvodapedagógusunk lett. Nagyon szerencsésnek éreztem magam tavaly szeptemberben az ovikezdéskor a párossal, nem gondoltam, hogy ez a szuper páros mindössze egy évig marad a kisfiammal. Semmi gond a nyugdíjból visszajövő óvónénikkel, csak nem gondolom, hogy ez a jövő, ez a helyes. Mindkét pályaelhagyó a külföldre költözést fontolgatja!”

Beszámolt a helyzetéről egy 55 éves gyógypedagógus is, 34 éve van a pályán, vagyis már csak volt. Távozása azonban - sokakéhoz hasonlóan - jóformán betölthetetlen űrt hagy maga után.

„Autista gyerekeket tanítottam egy EGYMI-ben. Nem írtam alá a papírt, több okból kifolyólag. Az iskolánkban augusztustól új igazgatónő irányít, ami szintén hozzá járult nagyban a döntésemhez. Új seprű, jól seper szlogennel tudnám azonosítani. Iskolánkban összesen hárman léptünk ki, annak ellenére, hogy a kollégák 80 százaléka elégedetlen. Már eddig is tanárhiánnyal küzdött az iskola, amit helyettesítéssel és túlórával, adminisztrációs varázslattal oldottak meg. Az osztályomban, ahol 7 ép intellektusú autista gyerek jár, megoldották a tanárhiányt egy iskolából alig kilépett, autizmusban nem járatos fiatal kolléganővel + felvettek egy másik hölgyet, aki elvégzett valamikor egy gyógypedagógiai főiskolát, azóta bankban dolgozott. Szakképzettség autizmusra természetesen itt sincs. Az osztályfőnök, akit helyettem választottak, egy magyar szakos kolléga, akinek szintén nincs autizmus szakképesítése. De mindez nem számít, igazgatónőnk boldogan veregeti a vállát, mert megoldotta az emberhiányt! Rám pedig úgy tekintenek, mint egy szuvas fogra, mert itt mertem hagyni ezt a romlott rendszert. Borzalmas világot élünk, fáj, hogy ennyi év és tapasztalat a kukába landol és a szülők még nem sejtik, hogy gyermekeik jövője milyen veszélybe került! Lehet hogy embereket találnak a helyünkre, de az oktatás színvonala sajnos nagyon mélyre süllyedt és ez csak a kezdet.”És kaptunk jelzést fővárosi egyházi intézményből is. Egy 20 éve tanító pedagógus, aki korábban állami iskolában tanított, így értékelte a helyzetet:

„Sok helyen látom a tanárhiány számait. Nem tudom, hogy ezekben látszik-e az egyházi oktatásban lévő tanárhiány. Sokan azt gondolják, az egyházi iskolákban jobbak a fizetések, a körülmények, kevésbé érződik a tanárhiány, de ez nem teljesen van így.

A mi intézményünkben a fizetések ugyanazok, mint az állami iskolában volt. Nálunk ugyanúgy nincsen elég kolléga. Kb. 90 fővel teljes a létszámunk. Kb. 15 fő üres álláshelyünk lenne, ha nem tudtuk volna feltölteni nyugdíjas munkavállalókkal ezeket.

Vajon a nyugdíjasokkal (aktív korúak jelentkezése híján) feltöltött álláshelyeket is beleszámítják a tanárhiány adataiba?

Nincsen más jelentkező az álláshirdetéseinkre, szinte csak 60 felettiek és nyugdíjasok. Nekik jól jön a nyugdíj mellett a plusz pénz, akár óraadóként, részmunkaidősként is.

Az egyházi iskolák egyébként főleg az egyhaziallas.hu-n hirdetnek, az átlag álláskereső kicsit nehezebben találja meg őket.

Nagy általánosságban azt tudom mondani, hogy szépen el van fedve nyugdíjasokkal, óraadókkal a tanárhiány. Nem látok előre mutató intézkedéseket. Sokan reménytelennek látják a helyzetet. Aki még érez magában motivációt, fájó szívvel otthagyja az iskolát, elkezd valami mást, tanul egy szakmát, vállalkozik. Az idősebbeknek nem nagyon van remény. Rengeteg pénzt elvettek a pedagógusoktól azzal, hogy a bérek nem követték a minimálbérek emelkedését. Esély sincs a kompenzációra, bocsánatkérésre.
A jelenlegi kormánynak egy bő évtized alatt sikerült módszeresen leépítenie, szétvernie az oktatást és nem látja a helyzet súlyosságát, illetve nem érdeke a változás, különben azonnal, hatékonyan lépne.”

Majd csak kipótolják valahogy

És a távozások, mint a dominók, borítják egymást, ahogy az egy anyuka leveléből is kiviláglik. És az is: az erre adott reakciók nem igazán tekinthetőek érdemi megoldásnak.

„A 3./B osztályban felmondott mindkét képesített tanító néni. Volt egy kisegítő nevelő is, aki rémületében, hogy rá marad minden, szintén távozott. Megoldás: A 3./A osztály egyik tanítóját átvezényelték, és visszaimádkoztak egy már nyugdíjas tanerőt.”

Persze, a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása is egy lehetőség a számok pillanatnyi kozmetikázására, ám ők már csak életkorukból fakadóan sem jelenthetnek hosszútávon megoldást. Ahogy az sem, ha az egyik osztályból elveszünk egy pedagógust, hogy a másikban legyen.

És bár az államtitkár szerint most csak 1205-en hagyták el a pályát, valójában tudjuk, hogy jó ideje folyamatos az elvándorlás az iskolákból, és ezt súlyosbítják a mostani felmondások, ami egy dolgot biztosan nem segít: a nyugodt környezetet, amelyben a diákok kiművelhetik magukat. Ez derül ki például annak a szülőnek a leveléből is, akinek fia Dunakeszire jár gimnáziumba, épp végzős, érettségire készül.

„Az őszi szünet után, már osztályfőnök és így matektanár nélkül. Nyilván az iskola próbálja pótolni a kiesett tanárt, de akinek az emelt matek érettségi a tét, nem fog hónapokat várni, mire kiderül, ki lesz az új tanár, és az mennyire képes átvenni a helyét egy jól bevált régi tanárnak. És biztos mindenki el tudja képzelni, milyen az utolsó évben egy új osztályfőnökkel készülni a szalagavatóra, ballagásra, érettségire.

Az osztály épp a tablófotózásra készül. Összegyűjtötték hogy kik tanították őket az elmúlt 5 évben, kit kellene feltenni a tablóra. 52 tanára volt a 28 fős osztálynak!!! Ebből 9 némettanár! Hogy lehet így bármilyen eredményt elérni?Botrány az egész oktatás, úgy ahogy van! Azok a tanárok akik kicsit is kreatívak, már rég nem az állami rendszerben vannak! És hiába minden hangos szó, ezen sem sikerül változtatni, amíg ez a kormány hatalmon marad."

És mit jelent mindez a gyakorlatban? Mennyire teszi kiszámíthatatlanná a tanítást/tanulást? Főváros, XI. kerület, elitgimnázium:

„Év elején 23 tanár hagyta ott e fantasztikus pályát. Nincs elég matek/fizika/biosztanár, úgyhogy volt olyan, aki már nyugdíjból jött vissza. Most megint elment 6 tanár, úgyhogy jelenleg 29 tanárnál áll a számláló. A mostani már a 6. órarendünk, ebben a rövid időszakban, és úgy tudjuk hogy megint lesz új” - összegzett olvasónk.

Majd - csak amolyan mellékes problémaként küldött egy fotót is, amin a következő látszik: „Beázott a tető, és ahelyett hogy megjavítanák, egy hotelből lopott kukában gyűjtik az esővizet. Már annyira sok, hogy el sem fér benne, ezért szerezni kellett egy szelektív kukát is - hogy szintén esővizet gyűjtsenek bele. A rózsaszín teknő szerepére, őszintén nem tudom a választ, szerintem azzal mérik ki, vagy az lesz a pótvízgyűjtő, ha már a másik kettő betelik.”

Ami tovább ronthatja a helyzetet

A pedagógusok bérhelyzetének rendezését megígérte - újfent - a kormány, ám a jelenlegi kommunikációs stratégia faék egyszerűséggel annyit mond: ha Brüsszel elküldi a Magyarországnak járó pénzt, akkor minden pedagógus jól fog keresni (Gulyás Gergely előszeretettel emlegeti a 800 ezer forintos bért).

Csakhogy egyelőre ennek nyoma sincs, és a státusztörvény értelmében született új szerződések alapján a többség azzal szembesült: érdemben nem változott a fizetése.

Ebben a helyzetben vannak, akik megtehetik, hogy különféle alternatív módszerekkel segítsék a pedagógusok helyzetét. De összességében ez nem természetes, ahogy arra olvasónk is rávilágított:

„Gyermekem egy jónevű budapesti gimnáziumba jár. Itt érettségizett a nagyobbik gyerekem is, a 21/22 tanévben. Az intézményben közel 900 gyerek tanul... Az iskolának tavaly ahhoz, hogy meg tudja tartani a tanárait, el kellett indítania egy ösztöndíj programot, amivel elsősorban a fiatal pedagógusokat kívánta támogatni. Ez havi 40.000 forint értékben volt elérhető. A pályázatot igen komolyan vették.

A pályázat kiírója az iskolai alapítvány, havi 3.000.-, illetve szeptembertől 4.000.- forint hozzájárulást kérnek (nem kötelező jelleggel). Ezekből a befizetésekből a 2022/23-as tanévben 28 pedagógust tudtak támogatni. Az idei tanévben a pályázók száma 45!!! főre nőtt, és a pályázók életkora is kitolódott.

A nyári periódusban 14 fő távozott a 105 fős tanári karból. Ezt többé-kevésbé sikerült pótolni, jelenleg 2 aktuális pályázat van érvényben. Tisztán látszik, hogy a szülők kézzelfogható anyagi támogatása nélkül, előbb-utóbb ebben az iskolában is jelentős tanárhiány alakulhat ki. Bár a támogatást befizetem, de egyáltalán nem értek vele egyet. A közoktatás magas színvonalú, mindenki számára elérhető biztosítása kiemelt állami közfeladat! Erre a befizetett adóforintjaink kellene, hogy biztosítsák a megfelelő forrást. Ennek hiányában megindul egy árverseny az iskolák között, csak azok fognak felszínen maradni, ahol a szülők erre tudnak és akarnak megfelelő finanszírozást biztosítani. Elkeserítő és felháborító, hogy az államapparátus pont a legalapabb közfeladat ellátására biztosítja a legkevesebb forrást.”

És tegyük hozzá: egy elitgimnáziumról van szó a fővárosban, ahol a szülők egy része megengedheti magának, hogy pluszban fizessen az alapítványnak, ezzel garantálva, hogy az iskola segíteni tudja a tanárait. Ilyen jellegű támogatásról azonban épp azokon a leszakadó területeken, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, nem is álmodhatnak. Ám ahogy azt olvasónk is írja: egy állami fenntartású közoktatási intézmény esetében ez nem is elvárható, mindenesetre amennyiben ez a tendencia állandósul, az újabb problémákat okozhat, mert átgravitálja a pedagógusokat azokba az állásokba, ahol erre van lehetőség, elhagyva épp azokat a helyeket, ahová amúgy is hatványozottan nehéz tanárt találni.

A teljes képhez hozzátartozik azonban az is, hogy nem mindenki érzi azt, hogy probléma enne a jelenlegi helyzettel. Levélírónk egész pontosan így fogalmazott egy, a főváros agglomerációjába tartozó általános iskolából:

„Tudom maguknak ez nem lesz hírértékű, de a mi iskolánkban nincs létszámhiány, sőt több fiatal új kolléga is érkezett. A gyakornoki fizetésünk is megfelelő, de persze lehetne magasabb is. 25 (20+5) órával br. 500.000ft. Én osztályfőnök (-2 óra+41000ft) is vagyok és dökös (-1 óra) is, ezért nekem br. 594.000ft. Így már nem is hangzik olyan rosszul, ugye?”

Zárásként azonban jöjjön még egy történet egy általános iskolából, egy édesanyától.

„Harmadikos kislányom fantasztikus tanító nénije távozik egy jómódú Pest megyei település iskolájából. Nálunk tanítópárok vannak az iskolában, a fő- és készségtárgyak fel vannak osztva egyenlően, és a napközi is. Ez most borul, minden főbb tantárgyat egy tanár fog tanítani, a készségtárgyakat 3 különböző tanár tanítja majd, más osztályokból. Pont, akiket annak idején, elsőben nem szerettünk volna a kislányunknak választani. Az osztályfőnök így leterhelt lesz, nem kicsit, a napközit egy teljesen új tanár viszi, sajnos több tanárt nem tudtak felvenni az iskolába, mert nem volt jelentkező.”

Levelét pedig egy olyan mondattal zárta, ami egyszerűségében mond többet mindennél arról, milyen ma az oktatás helyzete Magyarországon:

„Mi egyébként már a következő tanévet nem Magyarországon tervezzük megkezdeni.”

Oktatási sorozatunk korábbi részei:

• az elsőben bemutattuk, a szülők milyen erőbefektetéssel tudják kitatarozni az iskolákat,
• a másodikban azt vettük végig, hogy a papíron nem létező tanárhiány milyen problémákat okoz a tantermekben,
• a harmadikban a legbrutálisabb órarendeket mutattuk meg,
• a negyedik részben arra kértünk pedagógusokat, mutassák meg, mekkora béremeléssel kalkulálhatnak a státusztörvény alapján megajánlott új szerződésük szerint,
• az ötödikben térképre tettük a konténertantermeket,
• a hatodikban pedig arról írtunk, hogy milyen az élet az oktatásban, ahol a minisztérium szerint zökkenőmentesen megy minden a felmondások után is.

Ha neked is van egy történeted, küldd el a megirom@444.hu címre.