Iszlám Állam

Visszafoglalták az egykori asszír fővárost az Iszlám Államtól

Csakhogy a terroristák tavaly szinte minden műemléket szétvertek Nimrudban.

Czinkóczi Sándor
külföld

Elkaphatták az Iszlám Állam németországi főterroristáját

Öt embert vettek őrizetbe Németországban, akik a gyanú szerint az ISIS számára toboroztak az országban.

Horváth Bence
külföld

Aszad elnevette magát, amikor arról kérdezték, hogy hogyan tud aludni a Szíriában meggyilkolt gyerekek miatt

Önbizalomtól kicsattanó interjút adott a szír elnök, aki szerint a Nyugat nagyon meggyengült Szíriában, a halott gyerekekről szóló fotók pedig hamisítványok.

Horváth Bence
külföld

Koszovóban és a Balkánon tervezett támadásokat az Iszlám Állam

Csak a múlt héten hét, kiterjedt terrorista kapcsolatokkal rendelkező gyanúsítottat vettek őrizetbe a helyi hatóságok.

Rényi Pál Dániel
külföld

Bejelentették az Iszlám Állam fővárosának ostromát Szíriában

A kurd befolyás alatt álló SDF serege 30 ezer emberrel indul meg Rakka ellen. A török hadsereg távolmaradását remélik.

Magyari Péter
háború

Moszult lassan körbezárják, a városból ömlenek a menekültek

A terv szerint halad a küzdelem az Iszlám Állam ellen, az iraki kormánycsapatok már Moszul külvárosában járnak. De csak most jön a neheze.

Bede Márton
Külföld

Az Iszlám Állam kivégzéseket tart, és civilekből állít emberi pajzsot, miközben már Moszulon belül folynak a harcok

Az iraki fegyveres erők terrorelhárító különleges alakulata Moszul keleti részébe behatolva elfoglalta az állami televízió ottani állomását, az első fontos épületet a városban.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Már Moszulon belül harcol az iraki hadsereg

Eddig csak a külső kerületeket kóstolgatták, de most elérték Karamát is.

Czinkóczi Sándor
külföld

Iraki síita milíciák támadják az Iszlám Állam elővárosát Moszulnál

Továbbra is azt ígérik, a szunnita többségű Moszulba nem vonulnak majd be.

Horváth Bence
külföld

A török hadsereg ostrom alá veszi a ISIS szíriai fővárosát

Erdoganéknak csak az nem tetszik, hogy már a kurdok is ott vannak a közelben.

Czinkóczi Sándor
külföld

A török hadsereg is beszállt Moszul ostromába

Hiába kérte az iraki kormány őket, hogy inkább húzzanak haza.

Czinkóczi Sándor
külföld

Elmenekültek az Iszlám Állam vezetői Moszulból

A vártnál gyorsabban halad a dzsihadista szervezet utolsó iraki bázisának felszámolása. Az ostrom képei.

Botos Tamás
Külföld

Az iraki sajtó szerint az Iszlám Állam rendőrsége puccsal próbálkozott al-Baghdadi ellen

Az ISIS vezére egyre több forrás szerint menekült már el Szíriába az ostromlott Moszulból.

Horváth Bence
külföld

Moszulnál megkezdődött a végső összecsapás

Hétfőn megkezdődött az Iszlám Állam utolsó fontos iraki bázisának ostroma, amit a síita-szunnita-kurd-amerikai-török koalíció előbb vagy utóbb, de meg fog nyerni. A kérdés csak az, hogy utána mi lesz.

Bede Márton
külföld

Megkezdődött Moszul ostroma

Az iraki vezetés bejelentette, hogy megkezdődött a második legnagyobb város felszabadítása az Iszlám Állam uralma alól.

Czinkóczi Sándor
külföld