Milyen az oktatási rendszer abban az országban, ahol annyian laknak, mint Debrecenben, de ahonnan több híres zenész, költő és focista származik, mint sok, tízszer nagyobb helyről? Mit szól a világ egyik legelzártabb, genetikailag és nyelvilag homogén, rusztikus közössége a hirtelen megjelent bevándorlókhoz? Miért ilyen menők az izlandiak, hiába indulnak még a magyaroknál is sokal hátrányosabb helyzetből? Interjú.
Az országban először.
Hosszútávon is szeretné csökkenteni a fényszennyezést az izlandi főváros önkormányzata.
Dr. Birgir Guðjónsson e barbár gyakorlat végét szeretné.
Ha kitörne, annak súlyos következményei lehetnek.
Hát hogy lehetnek ekkora állatok, hogy csak úgy lenyúlják szegény izlandiak ünneplését???4?
Nem kéne, mondták.
Ez egy viking harci kántálás, ha minden igaz. Ilyen, mikor 10 ezer ember csinálja.
Nagyon jó arányban használták ki helyzeteiket, és kilenc emberrel védekeztek, ha kellett.
Négyet vágtak az első félidőben.
Izlandon húsz éve kezdtek el komolyan focival foglalkozni, és mára bebizonyították, hogy Veszprém-megyényi férfi is elég a világszínvonalhoz.
A Brexit után az Eb-ről is kiszavazták magukat az angolok, akik borzalmas játékkal kápráztatták el közönségüket. A legjobb szurkolói reakciók.
Aron Gunnarsson csapatkapitány parancsára egész Izland skandálta, hogy „HU!”.
0-1-ről fordítottak nagyon gyorsan 2-1-re. A kis szigetország, ami ellen Magyarország 1-1-et játszott, a legjobb 8 között van az Eb-n.