41 éves volt, vasárnap léphetett volna hivatalba.
Viszont tovább csökkent az új áldozatok száma és kevés az új fertőzött is. Igaz, kevés tesztet is végeztek.
A fertőzés kezelésére felírt gyógyszerek akár fejenként húszezer forintot is elvihetnek egy család kasszájából. Ha a családtagokon ráadásul egyszerre megy végig a vírus, ahogy az a nagykállói Baloghéknál történt, az azonnali anyagi csőd.
Ján Mikas nyílt levélben kérte a szlovákokat, hogy karácsonykor inkább ne menjenek sehova.
Az Európai Gyógyszerügynökség rábólintott a vakcinára, december 27-én kezdődhet a tömeges oltás a kontinensen.
Egy biztonságtechnikai cég készítette el a prototípust, de szívesen adnak tippeket, ha valaki készítene otthon magának hasonlót.
A politológus szerint van mitől félnie a Fidesznek.
Sydney-ben az elmúlt napokban kisebb gócpont alakult ki, emiatt a többi állam is szigorítani kezdett.
Több rendőrt vezényelnek ki, a szigorúbb kategóriába sorolt területet autóval elhagyni próbáló családokat is visszafordítják majd.
A szélsőjobboldali brazil elnök köszöni, de biztos nem oltatja be magát.
Mert Hollandiában találtak valakit, aki a koronavírusnak a szigetországban terjedő új törzsével fertőződött meg.
A 25 ezer főnél kisebb települések kapnak támogatást, a nagyobbakat egyesével megvizsgálják.
Közben a többlethalálozásnak csak 38 százalékát magyarázzák a hivatalos COVID-19 statisztikák.
Az FDA szakértői testülete alkalmasnak találta a vakcina alkalmazását a hétfőn indult országos oltókampányban.
A közösségi médiából tudta meg, hogy részben felfüggesztették az ellátást.