Csütörtökön szavaz róla az ózdi önkormányzat.
A 444 podcastjának előválasztási adásában Magyari Péterrel, Miklósi Gáborral és Sarkadi Zsolttal arról beszélgetünk, hogy milyen vitákról szól majd a miniszterelnöki előválasztás második fordulója, mi magyarázhatja az előválasztás nagy sikereit és kudarcait, és hogy miért frusztráló miniszterelnök-jelöltekkel interjúzni.
Megachart a részletes adatok és az erőviszonyok felmérését kedvelőknek.
Eddig 72 körzetből 42-t nyert ez a két párt.
De bármelyik továbbjutó jelöltet kész támogatni, hogy együtt maradjon az ellenzék.
Friss, átlátható ábrák az aktuális helyzetről.
A Momentum pártigazgatója szerint minden párt hibázott, de nem akkorát, hogy ne lehessen sikernek elkönyvelni az előválasztást.
De azért hozzátette, hogy nem emlékszik arra, mi volt a korábbi megnyilvánulásaiban olyan, ami a cigányságra vonatkozott.
Azt írta, esze ágában sincs megvonni a támogatást Farkas Péter Barnabástól.
Ma véget ér a Partizán vitamaratonja.
A Jobbikos jelölt mögül már a Momentum és Karácsony Gergely is kihátrált, miután nyilvánosságra került egy fotó, amin náci karlendítésnek tűnő mozdulat közben örökítették meg.
„Ez nem fér bele, és ne is férjen bele!”
Megtisztelőnek tartja a meghívást, örömmel megy.
A kép egy lengyel kiállítás zsidóellenes feliratokat bemutató részén készült 2018-ban, a Szilézia történetét bemutató katowicei múzeumban.
Tóth Péter korábban a cigányok visszaszorítását követelte, genetikai hulladéknak nevezte a homoszexuálisokat, "bibsizett" és megszüntette volna Szlovákiát, de már megváltozott a véleménye.