Vége az ellenzéki előválasztást első fordulójának, sosem látott ellenzéki összefogás és kemény munka eredményeként a választók kiválasztották azt a 106 jelöltet, akik egyedül állnak majd ki a választókerületükben a Fidesz jelöltjével szemben jövő áprilisban. A miniszterelnök-jelöltségért viszont még tovább folyik a verseny, amelyben egyelőre Dobrev Klára vezet meggyőző, de nem ledolgozhatatlan fölénnyel, Karácsony Gergely és a meglepetés befutó Márki-Zay Péter előtt.
A 444 podcastjának mai adásában a 444 három újságírójával, Magyari Péterrel, Miklósi Gáborral és Sarkadi Zsolttal beszélgetünk az előválasztás eredményeiről. Azért is velük, mert ők készítettek interjút az előválasztás előtt a három legesélyesebbnek tűnő miniszterelnökjelölt-jelölttel, akik közül Jakab Péter végül nem jutott tovább a második fordulóba.
Az adásban beszélünk arról, mekkora sikert vagy kudarcot jelent a jelölteknek az első forduló, milyen következtetéseket lehet levonni az eredményekből a pártok és a választók viselkedésére nézve és milyen nagyon komoly elvi és közjogi viták várhatók a három versenyben maradt jelölt között arról, hogy mit kezdenének egy esetleges kormányváltás után az Orbán-rendszerrel. És arról is szó esik, hogy miért frusztráló miniszterelnök-jelöltekkel interjúzni a kampány hajrájában.
A Dobrev Klárával készült interjúnkat itt, a Karácsonnyal készültet itt, a Jakab Péterrel készültet itt találjátok. A 444 podcastjait meghallgathatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is.
"2022-ben vagy Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, vagy én" - jelentette ki az LMP-MSZP-P jelöltje. Szerinte csak ő figyel arra, hogy tisztességes emberek milliói szavaznak Orbánra, és háborúzni nem velük, hanem csak egy szűk elittel kell.
Jakab Péter szerint a Fidesz minden csúcsvezetője és minden parlamenti képviselője bűnrészes, akit el kell számoltatni. A Kétfarkú Kutyapártnak pedig nem kellene felelőtlenül vicceskednie.
Én vagyok a leghatározottabb, nekem van a legkidolgozottabb koncepcióm – mondja Dobrev Klára, aki szerint nem kell fintorogni a DK a szövetségeseit olykor hátba támadó kampánystratégiáján, mert ilyen a politika.
400 000 év börtönt kéne itt kiosztani! Rákay panasza. Parragh megokosodik. Miért pösze itt mindenki? Szinetár Dóra énekhangja. Ibiza, Európa swimming poolja.Jól nézünk, Miki! A Pötterbing Ödön Társaság és az eltitkolt vértanúk.
A szülői oktatási szorongás költséges mulatság, az egészségre is káros. Miért csináljuk mégis? Végre egy podcast, ahol nyugodtan ki lehet jelenteni: régen minden jobb volt.
Letartóztatások nélkül kellett kibírnunk ezt a hetet. A politikusétkeztetés rövid históriája. Hol vannak a kínai Nobel-díjasok? Orbán visszatérése visszatér. Ötkamarás parlamenetet! Idegesítés, mint marketingtrükk.
Anthony Bourdain személyisége, története még halála után nyolc évvel is izgalomban tartja a fél világot. Sűrű történet ez, van benne minden, gimis romantika, keménydrogos gasztrorocksztárság, értelmiségi álomkarrier, médiaglória, és mindemögött örvénylő bűntudat és depresszió.
Letartóztatások nélkül kellett kibírnunk ezt a hetet. A politikusétkeztetés rövid históriája. Hol vannak a kínai Nobel-díjasok? Orbán visszatérése visszatér. Ötkamarás parlamenetet! Idegesítés, mint marketingtrükk.