Az amerikai elnök szerint a két ország csatlakozása újjáélesztené és megerősítené a NATO-t.
Azért akkora nyitásról nincs szó, mint amit Obama annak idején bejelentett, és amitől Trump visszatáncolt.
Obama munkáját is segítette korábban a tapasztalt diplomata.
368:57 arányban fogadták el a javaslatot, amit Joe Biden elnök kezdeményezett.
Második világháborús mintára most is kölcsönbérletbe adják a hadieszközöket.
Karine Jean-Pierre érkezik Jen Psaki helyére.
Abban is egyetértettek: Ukrajnát továbbra is érdemben támogatni kell, hogy gyakorolhassa az önvédelemhez való törvényes jogát.
Az amerikai elnök azt mondta, azon fog dolgozni, hogy az abortuszhoz való jogot külön szövetségi jogszabályban kodifikálja az amerikai kongresszus.
Még a Kongresszusnak meg kell szavaznia a csomagot.
Gina McCarthy állítólag elégedetlen a tempóval és az eredményekkel.
És a bíróság történetében mindössze a hatodik nő.
Az amerikai kormányzat felszabadítja a stratégiai kőolajtartalék egy jelentős részét, hogy csökkentse az árakat.
Az elmúlt száz évben eddig kétszázszor próbálták szövetségi szinten büntetni, de mindeddig nem sikerült.
A Pentagonban úgy gondolják, csak a harcoló alakulatok átcsoportosításáról lehet szó, ezért az elkövetkező napokban heves orosz támadásoktól kell tartani.
Nem úgy értette.