Két társa életveszélyesen megsebesült. A szövetséges jordániai és amerikai katonák eddig tisztázatlan okból kezdtek egymásra lőni.
Valamiért nem akartak megállni az ellenőrzőpontnál.
A gyereknek két biológiai anyja és egy biológiai apja van. A jordániai családon segítő amerikai orvosoknak Mexikóban kellett elvégezniük a megtermékenyítést, mert ott ezt nem tiltja a törvény.
Az volt a bűne, hogy megosztott egy karikatúrát.
Még csak nem is ő rajzolta, de már a megosztásért is a bebörtönzését követelik.
A titkos Sykes-Picot paktum nélkül valószínűleg nem létezne sem Szíria, sem Irak, sem Libanon, sem Jordánia. Ez az egyezmény szította a legvéresebb indulatokat a vidéket, ebből nyert erőt az ISIS is.
Pont egy nappal azután, hogy Tiborcznál és a cég ügyvezetőjénél érdeklődtünk a József nádor téri épülettel kapcsolatban.
De elkapták az izraeli vámosok.
A százados, Anvar Abu Zeid egy dél-afrikai kiképzőt és két jordánt is agyonlőtt, mielőtt tűzharcban megölték volna.
Egyrészt elkeseredettek, másrészt úgy érzik, sosem volt még ilyen befogadó Európa.
Mohamed Dalain három hónapja hagyta ott az egyetemet, hogy csatlakozzon az ISIS-hez. Irakban robbantotta fel magát.
A zsidó államnak nem maradt több szomszédja, akitől ne védené magát fizikai határzárral.
A 26 éves Kayla Mueller egy segélyszolgálatnak dolgozott.