kampány

A DK arra kéri Karácsonyt, hogy Budapest vendégmunkások helyett magyarokat alkalmazzon

Gyurcsányék vendégmunkás-ellenes kampánya ráfordult a főváros vezetésére.

Herczeg Márk
Budapest

Ursula von der Leyen máris nagy példányszámban fütyül a budapesti utcákon

Alex Sorossal karöltve. Volt idő, amikor Orbán Viktor még komoly, bátor gondolkodású hölgynek titulálta az Európai Bizottság német elnökét.

Gazda Albert
POLITIKA

Kunhalmi Ágnes: Akkor teszünk egy saját ajánlatot

Hány százalékos párt az MSZP, nem félnek-e attól, hogy felfalja őket a DK, és mivel készülnek a jövő évi választásokra? Többek közt ezekről is kérdeztük Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökét.

Diószegi-Horváth Nóra
interjú

Trump a „nagyon erős” Orbánról beszélt, majd összekeverte Obamát Bidennel

Trump szerint Orbán szerint Obamának le kéne mondania Trump javára, mert az észak-koreaiak félnek Trumptól.

Bódog Bálint
külföld

Egy lengyel lap szerint a kormányoldal veresége miatt Orbán kampánystratégáit hibáztatják a PiS köreiben

A Polityka cikke szerint a kormánypárt az új kabinetfőnök és a magyar tanácsadók befolyása miatt dönthetett úgy, hogy az addig domináns kampánytéma helyére a „menekültek kényszerbetelepítéséről” szóló népszavazás került, és a Donald Tusk elleni lejárató kampány is fordítva sülhetett el.

Herczeg Márk
külföld

Ez már nem az az EU, amibe beléptünk, de szerencsére Magyarországon kívül is maradtak normális emberek, például Elon Musk

Ilyen állításokkal kampányolt Hidvéghi Balázs Ferencvárosban a Polgári Esten már a választásokra készülve. Megtudhattuk, hogy a Huxitnak nincs értelme, és hogyan kell elviselni az EU-s politikusokat az üléseken.

Bódog Bálint
POLITIKA

NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt

Egy ellenzéki kérdés után Polt Péternek is gyanús lett, hogyan lehetett a százmilliós mínuszt termelő CÖF-cégnek több mint egymilliárd forintja erre.

Haász János
belföld

Berobbant a menekültválság Szlovákiában

Éppen a választási kampány idején, ami pont az Orbánnal egy követ fújó Ficónak kedvez.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Eminemnek nem tetszik, hogy az egyik republikánus elnökjelölt az ő számát énekelte egy kampányrendezvényen

Vivek Ramaswamy úgy rappelte a Lose Yourself-et, mintha nem lenne holnap.

Benics Márk
külföld

Gigantikus mennyiségű pénzt hozott Donald Trump csodálatos börtönfotója

Pólók, matricák, poszterek – 7,1 millió dollár eddig.

Bódog Bálint
külföld

Annyit költ a Megafon nyáron hirdetésre, mint az ötször akkora Spanyolország pártjai kampányidőszakban

Volt olyan hét Spanyolországban, amikor a Megafon lehetett volna az ország legnagyobb politikai hirdetője a Facebookon, írja a G7. Pedig ott kampány volt, nálunk pedig éppen politikai uborkaszezon.

Benics Márk
POLITIKA

A lengyel elnök aláírta a 14. havi nyugdíjról szóló törvényt

Dübörög a kampány Lengyelországban.

Haszán Zoltán
külföld

Háborúpártizós kampányt indít a Fidesz

A kormánypárt Karácsony Gergely nyilatkozatára épít új kommunikációs offenzívát.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Erdoğan kihívója golyóálló mellényt viselt egy gyűlésen

A kampányban most először.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Megpróbálták benyomni Habony Árpádot Trump kampánystábjába

De a jelek szerint nem tartottak igényt a szakértelmére.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA