katolikus egyház

A röszkei plébános szerint ha egy társadalom lemond a politika feletti kontrollról, gyengévé és kihasználhatóvá válik

Liszkai Tamás szerint végtelenül könnyű és kényelmes lenne, ha a menekültek nem lennének itt a határon. De itt vannak, ez pedig kötelességeket jelent a számunkra.

Horváth Bence
POLITIKA

A nagyhét Spanyolországban néz ki a legjobban

Az ország legkisebb falvaitól a legnagyobb városokig mindenhol körmenetek indulnak, fantasztikus jelmezekbe öltözött, bűneikért vezeklő felvonulókkal.

Bede Márton
vallás

Most az esztergomi püspök állt ki a menekültek mellett

Székely János szerint legalább azokon kell segíteni munkahellyel, szállással, akik már menekültstátuszt kaptak, vagy az elbírálási folyamat közben járnak.

Botos Tamás
politika

Fiatalkorú veszélyeztetésének gyanúja is felmerült egy népszerű baranyai pappal szemben

A fiatal pap hamvazószerdán maga vallotta be bűnét megyéspüspökének, és visszaadta a reverendát.

Király András
bűnügy

Ferenc pápa akár házas férfiak felszentelésével is enyhítené a paphiányt

A pápa szerint súlyos gondokat okoz, hogy a világ egyes részein nincs elég katolikus pap.

Horváth Bence
vallás

Az utolsó áldozat is kilépett a pápa papi zaklatásokat feltárni hivatott bizottságából

Marie Collins szerint úton-útfélen a vatikáni tisztviselők "szégyenteli" ellenálásába ütköztek.

Király András
külföld

1980 óta több mint 61,5 milliárd forintnyi kártérítést fizetett ki az ausztrál katolikus egyház a papi pedofília áldozatainak

Az esetek több mint 1000 katolikus intézményt érintenek. A bűntény és a bejelentés között átlagosan 33 év telt el. Az áldozatok átlagéletkora a lányoknál 10,5, míg a fiúknál 11,6 év.

Herczeg Márk
vallás

50 év alatt 4444 gyerek ellen követtek el szexuális erőszakot az ausztrál katolikus egyházban

Lezárult a négy éven át tartó vizsgálat, az ország katolikus papjainak 7 százalékát vádolják szexuális erőszak elkövetésével.

Horváth Bence
külföld

Ferenc pápa már 2014-ben tudott arról, hogy egy olasz katolikus papot szexuális zaklatással vádolnak gyerekek

De a férfi tovább dolgozhatott, és csak később tartóztatták le. Pedig a pápa egy ideje arról beszél, hogy a segítségnyújtás elmulasztása is bűn.

Herczeg Márk
vallás

Boldog Boldog V. Orbán-napot mindenkinek!

A krónikák szerint a hazafiasnak is nevezett V. Orbán sírjánál csodás dolgok történtek.

Herczeg Márk
vallás

Megbírságolták a norvég katolikus egyházat, mert trükközött az állami támogatással

Herczeg Márk
vallás

Mostantól minden katolikus pap feloldozhatja a nőket az abortusz bűne alól

Ferenc pápa kiterjesztette a jogot, ami eleddig a püspökök kiváltsága volt. Magzatot elhajtani ettől még bűn a Vatikán szerint.

Tbg
vallás

Imalánc indult Orbán Viktorért, ha adod, csatlakozz!!!

„Orbán Viktor különleges politikus, és azért van sok ellensége, mert a keresztény Európát védi a liberálisokkal, a szabadkőművesekkel és az unióval szemben. Szüksége van az imáinkra...”

Tbg
életmód

Ferenc pápa: A bezárkózás nem, csak a szolidaritás a megoldás a migrációra

A katolikus egyházfő szerint „néha úgy tűnik, mintha a menekülteket és migránsokat segítő számos férfi és nő csendes munkáját beárnyékolná mások zaja, akik ösztönös egoizmusuknak adnak hangot”.

Herczeg Márk
vallás

A KDNP nem dől be a Vatikánnak

Még szerencse, hogy a magyar kereszténydemokraták nyitott szemmel járnak a világban.

Czinkóczi Sándor
vallás