Azt is csak tippelik, hogy 12-13 éves lehet és Kim Dzsue a neve.
Kim Dzsongun magányosnak érzi magát, habár olykor mosolyogni is szokott.
Ri Jongho az észak-koreai nukleáris leszerelésről 2019-ben Washingtonnal tartott – eredménytelenül végződött – vietnami csúcstalálkozó óta eltűnt a nyilvánosság elől, az is lehet, hogy tavaly kivégezték.
Észak-Korea 2023-ban még több rakétatesztet hajthat végre, tovább provokálhatja Dél-Koreát, Japánt és az USA-t, és az sem zárható ki, hogy tűzharc lesz a két Korea között.
A változtatást nem indokolták.
Kim Dzsongun sem tétlenkedett közben.
Állítólag túl sokba került Gomi és Szongkang eltartása.
Korábban sose jelentek meg róla fotók, és a létezéséről is alig lehetett tudni.
És kéri Washingtont, hogy „fogják be a szájukat”.
A fenntartásukra havi 723 ezer forintnyi járandóságot kapna az államkincstártól, de a szerződést megvétózta az új dél-koreai elnök, így most Mun Dzsein más gondjaira bízná a kutyákat.
Kim Dzsongun rendszere szerint Dél-Korea felelőtlenül provokál, erre kellett valahogy reagálni.
Egy dél-koreai-amerikai-japán tengeri hadgyakorlatra válaszul rövid időn belül ez a hetedik kísérlet.
Kim méltatta Putyint „kiváló vezetői képességeiért és erős akaratáért.”
Akkor is megnyomhatják a gombot, ha a vezetőket támadás éri.
A dél-koreai elnök azt mondta, hogy országa hajlandó lenne gazdasági segítséget nyújtani Észak-Koreának, ha az leszereli atomfegyvereit.