A terveik alapján a holland parasztokat még földjeik eladására is kényszeríthetik az ammóniaszennyezés mértékének csökkentése érdekében.
Fontosak az egyéni döntések, de önmagukban nem sokat érnek: a klímakatasztrófa elkerüléséhez rendszerszintű változások kellenek. Többek között erről szól a vezető amerikai klimatológus, Michael E. Mann idén megjelent könyve.
A globális felszíni átlaghőmérséklet 2021 júliusában 0,01 Celsius-fokkal haladta meg a korábbi legmelegebb júliusi hőmérsékletet, amelyet 2016-ban, 2019-ben, majd 2020-ban mértek.
Ilyen kiterjedt mértékű pusztítást nem tapasztaltak Görögországban 2007 óta.
Az ENSZ alá tartozó szervezet világosan kimondta: a felmelegedést az emberi tevékenységek okozzák, és következményei mindenkit érinteni fognak.
A lényeg, hogy 1,5 celsius fok alatt tartsuk a felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest.
Ha ez megtörténik, annak világszerte pusztító következményei lehetnek, de főleg Európára lehet súlyos hatással.
Csak 2010 júliusa volt forróbb az ideinél.
Nyáron eddig a kibocsátás több mint 505 megatonna szén-dioxiddal egyenlő mértékű volt, és a több mint 4,2 millió hektárnyi területen tomboló tűz füstfelhőkkel borította be a több mint 3000 km-re lévő Északi-sarkot is.
De sokat sikerült kontroll alá vonni.
Volt, ahol már csak hajóval sikerült, mert a hoteleket körbezárták a lángok.
A BioScience című szaklapban a világ több mint 10 ezer vezető kutatója sürget gyors és radikális lépéseket
Hamarosan elkészül a évtized legátfogóbb jelentése a szélsőséges időjárási jelenségek és a klímaváltozás kapcsolatáról.
Megteltek a kórházak, rengetegen hívták a 911-et.
Még a pásztorok se nagyon láttak olyan pokoli homokviharokat, mint amilyenek idén tavasszal sújtották Mongóliát és Kína északi tartományait.