Brit-Kolumbia állam miniszterelnöke meglepődött.
Ahogy az már a címéből egyértelmű volt, megszületett az egyetemes film- és művészettörténet egyik csúcsműve. 10/10, jöhet a Speedborz.
Vagy harminc zsákban volt a drog Cherbourg mellett.
A két legnagyobb kokatermelő ország szerint ideje szétválasztani az évezredes rituális rágást a klubokban felszívott csíkoktól.
A 315 millió dollár értékű szállítmányt a hatóságok szerint Ausztráliába szánták.
A frankfurti ügyészség nyomozást indított a Bundesligában versenyző labdarúgóklub 66 éves elnöke, a felesége és a nagyobbik, 25 éves fiuk ellen.
Árulni továbbra is tilos lesz, de Brit Kolumbiában kísérleti jelleggel mostantól minden felnőttnél lehet maximum 2,5 grammnyi keménydrog.
Az jó sok.
Korábban csak Latin-Amerikában elképzelhető erőszakos bűncselekmények történnek belga és holland kikötővárosokban. A kontinensre 40 éve áramlik a kokain egyre nagyobb mennyiségben, és hiába követelnek most rendet politikusok és választópolgárok, a mai drogtörvények mellett Európában erre nincs sok esély.
Egy évvel korábban még csak 89,5 tonnát, tavaly már 110-et találtak. Az igazságügyi miniszter szerint Belgiumban a „narkoterrorizmus” új szakaszába lépett.
Diákkorában viszont úgy füvezett, hogy közben rendőrök vigyáztak rá.
A három csomag kokain, négy csomag MDMA tabletta, nyolc csomag amfetamin és negyvenhat csomag marihuána feketepiaci értéke több mint 360 millió forint.
A divattervezőt még októberben tartóztatták le, mert drogokat találtak a lakásán.
30 millió forint értékben találtak drogot a férfi lakásán.
Azért beszélt a nyáron „brüsszeli, kokainon élő úriemberekről”, mert ő ilyenekkel találkozott, amikor még kijárt tárgyalni.