A migráció kezelésére viszont jóval kevesebb jut, és a büntetés-végrehajtás költségeit is visszavágják.
Májusban 106,1 milliárd forint hiányt mutatott az államháztartás központi alrendszere.
A tervek szerint a honvédelmi költségvetés 2024-re megduplázódna – közölte Németh Szilárd.
Az éves költségvetés mellett a játékosok fizetései és a menedzsereknek kifizetett jutalékok is nyilvánosak lesznek.
Már az EU-csúcs kezdete előtt minden reformtervre jut legalább három makacs ellenálló a miniszterelnökök között.
Úgy érzik, visszaéltek az amerikaiak nagylelkűségével.
Az Európai Parlament elnöke szerint a mostani befizetések a mostani működést sem fedezik.
Ezzel 2011 óta már 360 milliárd forintról mondott le a kormány a sportcélú támogatások miatt.
Vmmmmmmmm, vmmmmm, vmmmmmmmm!!!!!!!!
Ma is átvariálták kicsit a költségvetést.
Ezért aztán a 130 milliárd (ami valójában legalább 170) egy elhanyagolható összeg. "Sehonnan nem kellett elvonni egy fillért sem."
Már olvasható.
2015-ben 6,3 milliárd helyett 11,1 milliárdot költöttek személyi juttatásokra.
Szerény 14,5 milliárdot vert el a Schmidt Mária vezette emlékbizottság.