Így a jelentős állami támogatásokkal is kitömött Hunguest Hotels 23 tagúra bővül.
A Fidesz nem is kaphatott volna szebb ajándékot az ukrán elnöktől. Magyar Péter rögtön reagált is, és Orbán saját pályáján vágott vissza.
Több mint 1800 földi dolgozót bocsátottak el, átszámítva közel 20 milliárd forintot kell fizetniük.
Bodhana Sivanandan alig múlt tízéves.
„2025-ben kényszerpihenőre vonul a Balaton Sound, így jövőre biztosan elmarad” – írták a szervezők.
A kormány azért nem akarta kiadni a papírokat, mert elvileg még döntéseket hozott volna azok alapján, de az Ítélőtábla szerint szinte semmi nincs benne, ami ebből a szempontból releváns lenne még.
A lakosság 64 százaléka elkaphatta már a vírust.
Kína nem ítélkezik, az észak-koreai rakétakísérletek viszont mindenki aggasztanak.
Az elkeseredett munkások nekirontottak a koronavírus-ellenőrzőknek.
Ő a modern brit politikatörténet első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnöke, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak.
Havonta több mint 100 milliós tételben.
Rudolf Anschobernek betegsége miatt kell távoznia.
A Mészáros Lőrinc-féle csoport annak ellenére növelte 1,5-szeresére az üzemi eredményét az első háromnegyed évben, hogy már levontak egy kb. 11,4 milliárdos értékcsökkenést is.
A krónikus betegségektől szenvedőknek van a legtöbb félnivalójuk. Van megoldás a védelmükre, de az egyben probléma is.
A 43 éves férfi testvérét látogatta Budapesten, aki a koronavírusra jellemző tünetekkel volt beteg.