kövér lászló

Kövér László megvédte Rogán Antal életmódját

A házelnök szerint nem szabad olyat kérdezni Rogán Antaltól, hogy a magyar átlaghoz képes luxus-e az életmódja.

Tbg
POLITIKA

Kövér László szerint a vallásszabadság része, hogy egy pap "kérlelhetetlen őszinteséggel mutathasson rá a nemzetet és a keresztény egyházainkat, értékeinket fenyegető veszélyekre és szélsőségekre, illetve az ezekkel szemben követendő magatartásra"

Átadták a Polgári Magyarországért díjat.

Botos Tamás
vallás

Tőkés: Kövér László olyan politikusokat támogat, akik meglopták a magyar államot és a magyar adófizetőket

Szerinte ez ugyanolyan, mintha ő Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartana kampányülést a Fidesszel szemben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kövér László Brüsszelre hivatkozva szigorít házszabályt, mert kérdezni mertek tőle a sajtófolyosón, pedig azt mondta, hogy nem lehet

A világ leglehangoltabb házelnökétől a balliberálissággal nehezen vádolható Mandiner újságírója csak annyit kérdezett, hogy milyen hatással van rá a hatalom. Hát ilyennel.

Herczeg Márk
parlament

Kövér László nejének köszönhetik a kormányhivatalnokok, hogy nem kell postást játszaniuk

Kövérné naga is kormányhivatalnok, így fel tudta világosítani férjét arról, mekkora hülyeség is az ötlet, amit ezután Kövér meg is fúrt.

Király András
POLITIKA

Áder megvétózta az Erzsébet tér államosítását

Szerinte előtte nem ártott volna egyeztetni a fővárossal is, ha már tőlük veszik el.

Czinkóczi Sándor
politika

Szigetvári Viktort kitiltották a parlamentből

Nemcsak az Együtt vendégeként, hanem magánszemélyként sem léphet be a Képviselői Irodaházba sem.

Sarkadi Zsolt
politika

Kövér: Az erdélyi magyarság potenciálisan ellenségnek bélyegzett közösség, össze kell fognia

Házelnök úr most már úgy emlékszik, az MPP és az RMDSZ között nem is volt konfliktust, és ha volt is, csak a szépre emlékezzünk.

Rényi Pál Dániel
politika

Kövér László mintha az ötvenes évekből lépett volna elő

Erős képet dobott le a házelnökről az MTI.

Horváth Bence
életmód

Hiába egyezkedett a Fidesz az LMP-vel, a szocialisták megakadályozhatják az alkotmánybíró-választást

Senki sem vette észre, hogy túl kevés tagja maradt a jelölő bizottságnak. Amikor ezt elmondták volna, Kövér László megvonta a szót.

Magyari Péter
POLITIKA

Kövér: Minden eddiginél több pénzt önt a kormány a turizmusba

Az Országgyűlés elnöke Lentiben helyettesítette a kormány tagjait.

Czinkóczi Sándor
politika

Kövér László szerint mi lehetünk az irániak belépő pontja Európába

A házelnök keleten házalt.

Czinkóczi Sándor
politika

Kövér László szerint a függetlenség kulcsa a szoros együttműködés

Király András
politika

Kövér házelnök úr kitiltotta a parlamentből az Együtt képviselőjének vendégeit

Szigetvári Viktor jogosulatlanul beszélt a parlamentben, Szabó Szabolcs visszavonásig nem hívhat vendégeket az országházba.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Kövér: Cukorral, korbáccsal, hazugsággal, nyomásgyakorlással fenyeget a háttérhatalom

Az ismét régi fényében tündöklő házelnök ezúttal a parlament ünnepi ülésén vizionált nemzethalált.

Rényi Pál Dániel
háború