krasznahorkai lászló

Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat

Évek óta az esélyesek között emlegették, most ő lett a második magyar irodalmi Nobel-díjas.

Horváth Bence
irodalom

Pompás, hogy megvalósul a nácik csodálatos összeborulása – de közben ki pucolja a szart?

Német-magyar előadás készült Krasznahorkai László regényéből, a szélsőjobb térnyerését feldolgozó Herscht 07769-ből. Nem sokkal a jénai premier után most nálunk is bemutatták. Mit tehetünk egy olyan világban, ahol száz év után újra felbukkantak farkasok?

Haász János
színház

Krasznahorkai: Hatalmas a jogfosztott, tanulatlan tömeg, és nagyon sok a szemétláda

Az író Stockholmban arról beszélt, hogy Magyarországon minden reménytelen, és erről Orbánon kívül a társadalom is tehet.

Kolozsi Ádám
KULTÚRA

Patti Smith olvasott fel Krasznahorkai regényének amerikai bemutatóján

A magyar író Herscht 07769 című regénye jelent meg angolul.

Horváth Bence
könyv

Samuel Beckett és Jorge Luis Borges nyomdokaiba lépett Krasznahorkai László

Megkapta a Formentor-díjat a spanyoloktól, egyebek közt „a képzelet elfeledett dimenzióinak helyreállításáért”.

Bódog Bálint
könyv

Krasznahorkai és a kapanyél

Bukta Imre szülinapi köszöntője, avagy a magyar vidék két nagy művésze találkozik.

Urfi Péter
könyv
Podcast

Hogyan érdemes Krasznahorkait olvasni?

Új regénnyel jelentkezett a 70. születésnapját ünneplő író, így nem is lehetett kérdés, ki legyen a Nem rossz könyvek podcast új részének témája. Vendégünk Szegő János, Krasznahorkai műveinek állandó szerkesztője.

Ott Anna, Horváth Bence
podcast

Januárban új Krasznahorkai-regény jelenik meg

A Booker-díjas magyar író új könyvének főhőse egy nyugdíjas villanyszerelő, aki IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottja, így igényt tarthatna a magyar trónra is.

Haász János
KULTÚRA

Írogatta a leveleket Angela Merkelnek, hogy mindjárt itt a világvége

Ez az alaphelyzete Krasznahorkai László frissen díjazott regényének, a Herscht 07769-nek. A peremvidék fasizálódik, a farkasok támadnak, az amatőr zenekar Bachot próbál, de nem igazán megy. Nincs remény.

Magyari Péter
irodalom

Krasznahorkai László nyerte a Libri irodalmi díjat, Bödőcs Tibor közönségdíjas

Kisemberek, világmindenség, meg a kifordított igazság.

Kiss Imola
irodalom

Patti Smith Velencében kávézott Krasznahorkai Lászlóval

Szurovecz Illés
irodalom

Az egyik legfontosabb amerikai díjat kapta Krasznahorkai regénye

A Báró Wenckheim hazatér lett az év legjobb fordításban megjelent könyve a Nemzeti Könyvdíj zsűrije szerint.

Urfi Péter
irodalom

Olga Tokarczuk az első lengyel író, aki elnyeri a Nemzetközi Man Booker-díjat

Megelőzte a korábbi győztes Krasznahorkait.

Urfi Péter
irodalom

A nemzetközi Man Booker-díjas Krasznahorkai László maga lenne Köbüki?

Markó Ferkó
ikertornyok

Krasznahorkai László Nemzetközi Man Booker-díjat nyert

!!!

Sarkadi Zsolt
irodalom