Több százan tüntettek szombat délután Budapesten, hogy az állam végre kezdjen már valamit az egyre súlyosabbá váló lakhatási válsággal.
Lakósztrájkok, barlanglakások, házfoglalások és hajléktalantüntetések: a lakhatási mozgalmak történetén keresztül mutatják be a főváros elmúlt száz évét.
Elfogadták a törvényt, ami után nem lehet majd a belvárosban új hoteleket vagy apartmanokat nyitni. A helyiek lakhatását félti a városvezetés.
A kormányzó aláírta a törvényt, ami ellehetetleníti a szolgáltatást az államban. Az Airbnb perel.
San Franciscóban. Ahol épp nemsokára korlátozhatják, hogy egy főbérlő hányszor adhatja ki lakását hasonló szolgáltatásoknak egy évben.
Harmincezer gyerek él olyan lakásban, ahol nincs áram.
A Bajza utcában álló egykori kórház évtizede offshore-cég kezében van. A mostani foglalással szociális bérlakásrendszer fontosságára hívná fel a figyelmet a szervezet.
A Város Mindenkié vont élőláncot egy önkormányzati bérlakás köré, ahova csütörtök délelőtt várták volna a végrehajtót. Végül inkább nem jött oda senki az önkormányzattól.
Megjelent a Habitat for Humanity Magyarország éves jelentése. Egyre többen élnek bizonytalan körülmények között, miközben 380 ezer üres lakás van Magyarországon.
A jelenlegi rendszernek nincs nyertese. Egy amerikai szervezet utánaszámolt, mibe is kerül mindez az adófizetőknek.
Lehet ám olyan valóságshowt is forgatni, ami valódi problémákról szól, és még segít is embereken. A hajléktalanság Magyarországon politikai probléma lett, miközben nagyon kevesen próbálnak tényleg változtatni az érintettek életén.
Nyugaton bukkant fel a mikrolakások ötlete. 20-30 négyzetméter, cserébe közel a munkalehetőség és a pezsgés. De hosszabb távon ez gyilkos lehet.