liszt ferenc nemzetközi repülőtér

Elfújta Budapest fölül a moszkvai járatot a szél

Budapest helyett Belgrádban landolt az Aeroflot menetrend szerinti járata. A szélvihar fákat csavart ki, a vonatok is késnek.

Király András
időjárás

Kiemeltek egy nőt a reptéren, aki 40 ezerrel tartozott a NAV-nak, és ott helyben be is hajtották rajta

Az is felmerült, hogy ha nem tud fizetni, lefoglalják a poggyászát. Az Index szerint ez most a gyakorlat.

Herczeg Márk
gazdaság

Budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig

Az ír légitársaság nyilvánosságra hozta a pontos tervet, miután az érintett utasok nagyon felháborodtak.

Herczeg Márk
közlekedés

Nem fogod elhinni, milyen jegyet kapnak az utasok a ferihegyi reptéri buszon

Egy szétszaggatott jegyből gyúrt galacsint kapsz a pénzedért. Mit gondolhat, aki először érkezik Magyarországra?

Szily László
belföld

Meghalt egy utas a fedélzeten, Budapesten landolt a török gép

A rendkívüli haláleset miatt kellett megszakítania az Isztambulból Frankfurtba tartó járat útját.

Király András
Budapest

Elképesztően sokszor lopnak a bőröndökből a Liszt Ferenc reptéren

Az elmúlt 5 évben 727 nyomozást rendeltek el poggyászból történt lopás gyanúja miatt. A Londonba utazó nő összervérzett bőröndje csak a jéghegy csúcsa volt.

Szily László
bűnügy

Délelőtt 11-től komoly lezárások jönnek Ferihegy környékén

Netanjahu elrepül, ezért szakaszos lezárások lesznek a reptér körül két órán át.

Horváth Bence
közlekedés

Eszméletét vesztette egy utas, leszállt Ferihegyen az SAS légitársaság repülőgépe

Az egészségügyi szolgálat ellátta az utast.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Átmenetileg leállt a forgalom a Liszt Ferenc reptéren

Kényszerleszállást hajtott végre egy magángép, a reptér egy ideig nem tudott érkező gépeket fogadni.

Horváth Bence
közlekedés

Házkutatást tartottak a ferihegyi kiszolgáló cégnél, a Celebinél

Korrupciós ügyet göngyölíthet fel a rendőrség, a TaxiPlus is érintett.

Tbg
bűnügy

Rosszullét miatt Budapesten szállt le egy Párizsból Dubajba tartó gép

Herczeg Márk
közlekedés

Hónapokra lezárják a ferihegyi reptér egyik futópályáját

50 milliárd forintot költenek fejlesztésekre, a futópálya felújítása mellett utasfelvételi pultokat, új utasmólót is építenek, és bővítik a szállodát és a parkolókat.

Király András
közlekedés

Gondolkodtál már azon, mi történik a Ferihegyen lefoglalt rengeteg tárggyal?

Angliában rászoruló családok kapják meg, nálunk szigorúbbak a szabályok. Ezért hiába ismeri mindenki a reptéri szabályokat, francia parfümök és skót whiskyk semmisülnek meg tömegesen.

Horváth Bence
közlekedés

Egy egészen apró lépést tettünk a reptéri vasút felé

Ha a jóisten is úgy akarja, 2017 szeptemberére eljut az engedélyezési tervig a ferihegyi reptérre több évtizede tervezett, de soha meg nem valósuló vonat.

Bede Márton
közlekedés

Ferihegyen hajtott végre kényszerleszállást a Manchesterbe tartó Fenerbahce gépe

Egy méretes madár csapódott neki a repülőgép szélvédőjének, a pilóta az azonnali leszállás mellett döntött.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT