london

Annyian akarják látni a királynő koporsóját, hogy pár órára szüneteltetik a sorbanállást

Vagyis a következő órákban senki sem állhat már be a sorba, ami délelőtt már 8 kilométeres volt.

Mészáros Juli
külföld

Nagy-Britannia sorban áll

A királynő koporsóját több százezren szeretnék látni.

Kaufmann Balázs
külföld

Novák Katalint meghívták Erzsébet királynő temetésére

Az nem derült ki, hogy Orbán Viktor kapott-e meghívót.

Mészáros Juli
belföld

A királyi méhész tájékoztatta a királynő méheit, hogy Erzsébet meghalt, és mostantól Károly az új főnök

Egyesével bekopogtatott a kaptárakba, azokra fekete szalagot kötött, majd elmondta, mi történt.

Mészáros Juli
külföld

A királynő halálával elindult a London Bridge és az Unikornis művelet

Az uralkodó halálát követő tíz napos gyász és a temetés pontos forgatókönyvét már előre, szinte percekre bontva megírták. Ami biztos, hogy a temetés napján Londonban mozdulni sem lehet majd.

Mészáros Juli
külföld

Tömegével zárhatnak be a brit kocsmák az egekbe szökő energiaárak miatt

„Egyetlen nap alatt három törzsvendégünket láttam, akik a csapvizet választották az ebédjük mellé egy korsó sör helyett” - ábrázolta a tragikus helyzetet az egyik tulaj.

Kaufmann Balázs
külföld

Egy portugál futó szerint a bőrszíne miatt állították meg autójával Londonban a rendőrök

Ricardo dos Santosszal két évvel ezelőtt már történt egy hasonló helyzet. Most hét fegyveres rendőr intézkedett vele szemben.

Mészáros Juli
külföld

Gyermekbénulás elleni emlékeztető oltást javasolnak a londoni gyerekeknek

Miután a poliovírus örökítőanyagát mutatták ki a város szennyvizében.

Boros Juli
külföld

Jön az ideiglenes locsolási tilalom Londonban és környékén

Anglia több régiójában érvényben vannak már hasonló korlátozások. Júliusban a hőmérséklet először haladta meg a 40 fokot az Egyesült Királyságban.

Solti Hanna
külföld

A második világháború óta nem volt ilyen sűrű napjuk a londoni tűzoltóknak

A hőség miatt több mint 41 ház égett le a fővárosban.

Botos Tamás
külföld

Kevin Spacey-t négyrendbeli szexuális zaklatással vádolják, ártatlannak vallotta magát

A vád szerint Spacey az Old Vic színház igazgatójaként három férfit is zaklatott.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Klímaaktivisták apokaliptikus jövőt ábrázoló képpel fedték le a londoni Nemzeti Galéria egyik népszerű festményét

A brightoni fiatalok hozzáragasztották magukat John Constable The Hay Wain című művének keretéhez.

Rényi Pál Dániel
környezetvédelem

Poliovírust mutattak ki londoni szennyvízmintákban

Egészségügyi tisztviselők szerint a minták jelentős részében találták meg a járványos gyermekbénulást okozó vírust.

Mészáros Juli
külföld

Kevin Spacey óvadék ellenében szabadon távozhatott a londoni bíróságról

A színészt három férfi vádolta meg szexuális zaklatással, Spacey mindent tagad.

Mészáros Juli
bűnügy

Habony már 567 millió forintnyi összeget halmozott fel londoni tanácsadó cégében

Nemrég az utolsó magyarországi gazdasági érdekeltségét is felszámolta.

Mészáros Juli
PÉNZ