A műsor célja, hogy „láttassa a Kiképzők emberi oldalát, illetve, hogy megmutassa, a különböző karakterű és hátterű civilek hogyan válnak igazi katonákká a műsor alatt”.
A tartalékos katonák közé csatlakozott.
Ősszel már ők taníthatják vezetni a középiskolásokat.
A háborút hogyan máshogyan is lehetne megállítani, mint hadsereggel, nem?
Bruttó 150 ezer forint szerződéskötési díjat kapnak, és minden szolgálatban töltött év után bruttó 600 ezer forint rendelkezésre állási díjat, amit havi 50 ezer forintos kiutalásokban kapnak meg.
Mezőgazdasági területre csapódott.
Három hétig tesztelik.
A Honvédelmi Minisztérium szerint Veres István bármikor megszüntetheti a szerződését, az semmilyen következménnyel nem jár.
Kalappal, maszkkal, kamera előli meneküléssel, oszlopok mögé bújással.
Az Index és a honvédelmi miniszter által posztolt fotók bebuktatták le a miniszterelnök fiát, aki valamiért egy hivatalos tárgyalódelegáció tagjaként utazott N'Djamenába.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondja, ő rendelte ki a százados urat összekötő tisztnek.
A német Lynxekre cserélik a BTR-eket, a szerbek szerint nekik még jó lesz.
2014 óta erőteljes fegyverkezésbe kezdett Magyarország. Hogy növeli ez a gazdasági kitettségünket a németek felé, miért nem lett a térség legerősebb hadserege a honvédség, mit lehet tudni a titkosított programról?
A HM védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára pedig kiemelten fontosnak nevezte a nyugdíjas katonákkal való együttműködést, profitálni abból „a hatalmas szellemi, fizikai, mentális potenciálból, ami ebben a korosztályban rejlik”.
„A tartós béke, a konfliktusok és súrlódások nélküli világ egy illúzió” – mondta a honvédelmi miniszter.