magyar-ukrán viszony

Végighallgattuk, hogy mit hordott össze Hrihorij Omelcsenko extábornok, aki állítólag Orbán Viktor és családja életére tör

Az elejétől a végéig meghallgattuk az ukrán Georg Spöttle agymenését, hogy kiderüljön: nem fenyegette meg Orbán Viktor unokáit, cserébe megfejtette, hogy hogyan és miért lett a magyar miniszterelnök újfasiszta és putyinista bűnsegéd, akinek ki lesz tépve a büdös nyelve. A kulcsember: Szeva bácsi.

Gazda Albert
POLITIKA

Hiába beszélt Lázár arról, hogy „az M5-ös a Tiszához vezet”, nem ott fogták el az ukrán pénzszállítókat

Horváth Lóránt ügyvéd szerint a háború kitörése óta ugyanazon az útvonalon szállítják a két bank között a készpénzt, mint amin most is.

Bódog Bálint
POLITIKA

Ukrán újságírók, történészek és Nobel-békedíjas jogvédő reagáltak a magyar közéleti szereplők nyílt levelére

A levél aláírói szerint nem igaz, hogy Ukrajna valaha is korlátozni akarta volna a magyar kissebbség jogait, és az ő felelősségük, hogy eloszlassák az állítólagos félreértést.

Bódog Bálint
POLITIKA

Megkezdték a külügyminiszterek Orbán és Zelenszkij találkozójának szervezését Ungváron

A hivatalos program a Kálvária temetőben kezdődött.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Sándor Fegyir: A győzelem után engedélyezni kell a kettős állampolgárságot

A magyarok saját érdekeiket védik, ezt teszik az ukránok is, gyűlölet nincs, az ellentéteket tudatosan generálják, mondta hlavkomos nagyinterjújában Ukrajna leendő budapesti nagykövete.

Gazda Albert
külföld

Az ukrán külügyminiszter szerint amíg Orbán hatalmon van, nem javulhat az ukrán-magyar viszony

Azt is mondta, hogy Szijjártó az egyetlen uniós külügyminiszter, akivel nem találkozott a háború kitörése óta.

Király András
külföld

Így került bele Orbán Viktor a Donald Trump elnökségét fenyegető botrányba

Orbán Viktorról több befolyásos amerikai diplomata is azt állította az elmúlt hetekben, hogy többek között ő hangolta Ukrajna ellen Donald Trumpot. A valóság nem ilyen egyszerű, és kemény diplomáciai csaták zajlanak az ügy hátterében.

Panyi Szabolcs
direkt36

Az amerikai nagykövetet elszomorítaná, ha orosz csapatok rohannák le Magyarországot

A CEU kiutálását viszont elintézte azzal, hogy az két ember vitája, akik "nem fognak megegyezni semmiben".

Király András
politika

Fokozódik a magyar-ukrán viszály, Magyarország is kiutasít egy konzult

Ez a diplomáciában arányos válaszlépésnek számít arra, hogy Ukrajna is kiutasított egy magyar konzult.

Király András
külföld