martin vizcarra

Tíz évre eltiltották a közhivataltól a volt perui elnököt, aki soron kívül adatta be magának a vakcinát

A kongresszus ellenszavazat nélkül, 86 támogató vokssal fogadta el a Martin Vizcarra elleni intézkedést.

Horváth Bence
külföld

Alig egy hét alatt már a harmadik elnököt nevezték ki Peruban

Az országot sokáig a kontinens mintaállamának tartották, de a járvány sokkal látványosabbá tette a politikai elit korruptságát.

Horváth Bence
külföld

Összecsaptak a rendőrökkel a perui elnök hívei

A törvényhozás vádat emelt Martín Vizcarra ellen, akit ezért ideiglenesen eltávolított a posztjáról.

Király András
külföld

Korrupciós vádak miatt lemondatták Martin Vizcarra perui elnököt

Vizcarra elfogadta a kongresszus döntését, és önként távozott tisztségéről.

Neuberger Eszter
külföld

Perui lapok szerint letartóztatták a kórházban ápolt Alberto Fujimori volt államfőt

A 80 éves Fujimorit előző nap szállították be egy limai kórházba, közvetlenül azután, hogy a legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a korábban adott elnöki kegyelmet, és elrendelte a letartóztatását.

Herczeg Márk
bűnügy

„Az élet néha ilyen” - mondta a perui elnök, miután felgyújtottak egy nőt az utcán, tüntetések kezdődtek

Peruban brutálisan sok nőt ér szexuális erőszak, Martin Vizcarra csak olajat öntött a tűzre.

Rényi Pál Dániel
külföld