Még csak az kéne, hogy emailben, egy nappal előre beküldött kérdésekből szelektáljanak.
Vissza kellene adniuk valamennyit a híroldalaktól elcsaklizott hirdetési bevételekből, de szerintük az internet nem így működik.
A sajtótermék, aminek tudósítottak, nem más, mint a Murder the Media.
Akasztófakötelet is készítettek kamerakábelből.
Az ellenzék azzal vádolja a lengyel kormányt, hogy azt teszi a médiával, amit Magyarországon a Fidesz. A kormányzó Jog és Igazságosság párt pedig azzal válaszolt a kritikákra, amivel Magyarországon a Fidesz.
Ross doktor szerint ő nem áll Soros befolyása alatt.
A teljes kommunikációs piac 150 milliárdos veszteséget szenvedhet el az idei évben a reklámszövetség felmérése szerint.
A G7 alapos elemzése röviden: az állam rengeteg pénzért hirdet, és a bevétel fideszes cégeknél jelenik meg.
Megkezdte működését a távozó indexesek lapja.
Az augusztus végén együtt felmondott Index-szerkesztőség nagy része együtt marad.
Soros miatt.
Alapértékekről, hazugságról, hullagyalázásról, függetlenségről és Orbán Viktor kúlságáról vitatkozott Huth Gergely és Szily László.
Egyes újságírókat ki is utasítottak az országból.
„Kinek a hazudozását?”
Jelen volt a Kossuth Rádió és az Origo megszállásakor, testközelből élte át a VS, majd most az Index bukását. Interjú Rovó Attilával, az egyik legtapasztaltabb politikai szerkesztővel.